A Hessen tartományban lévő, a Siemens konszernhez tartozó üzem elindítását még 1991-ben akadályozta meg a tartomány akkori környezetvédelmi minisztere, Joschka Fischer, aki német sajtóértesülés szerint külügyminiszterként most beleegyezett a hanaui telep Kínába szállításába.
A távol-keleti körúton tartózkodó Gerhardt Schröder német kancellár nyilatkozatával Jürgen Trittin környezetvédelmi minisztert is kiigazította, aki szerint az üzem képes fegyvergyártásra szolgáló hasadóanyag előállítására. Szakemberek úgy tartják: Hanau arra lett volna alkalmas, hogy az ott alkalmazott technológiával lezárják a fűtőanyag-ciklust.
A Kína-Hanau üzlet ellenzői - főleg környezetvédők, de szociáldemokraták is – azt nehezményezik, hogy míg Németország jelenlegi kormánya elveti a nukleáris energiát, az atomenergia előállításánál hasznosítható üzem exportálását támogatja. A környezetvédők a parlament elé akarják vinni az ügyet, míg Schröder azt hangsúlyozza, hogy a kormánynak nem áll módjában megakadályozni az üzletet, a külkereskedelmi törvény alapján köteles hozzájárulni az eladáshoz. (MTI)