Aleksander Kwasniewski lengyel államfő a szavazati súlyozás kérdéséről Gerhard Schröder kancellárral tárgyalt csütörtökön Berlinben. A jelenlegi szabályok szerint Lengyelország ugyanannyi szavazattal rendelkezne az EU miniszteri tanácsban, mint a nála nagyobb népességgel rendelkező Németország és Franciaország, míg a német javaslat alapján a szavazásnál a népességarányoknak is kifejezésre kellene jutniuk.
A lengyelek úgy látják: a döntést ebben a kérdésben el kell halasztani, s 2009-ig ki kell próbálni, hogy életképes-e a három évvel ezelőtt elfogadott nizzai rendszer, amely Lengyelországnak csaknem akkora súlyt biztosít, mint a nálánál nagyobb és népesebb országoknak.
A lengyel államfő a BBC televíziónak adott interjújában jogosnak tartotta, ha a lengyelek "az Európai Unión belüli jó egyensúlyért harcolnak". Az esetleges lengyel vétót alátámasztva Kwasniewski elmondta: a lengyelek a nizzai feltételek ismeretében mondtak igent az EU-csatlakozásra.