A Szaddám mellett megtalált iratokban egy, az iraki ellenállás által szervezett találkozó részleteiről is szó esett, és a dokumentumok a résztvevők nevét is felsorolták – számolt be a CNN. Mark Hertling, az amerikai hadsereg egyik szóvivője szerint az ellenállás számos kulcsfiguráját sikerült letartóztatni Bagdadban szombat óta, miután Huszein egykori kormányának egyik tagja több társát is feladta – tette hozzá a BBC jelentése.
Az egykori iraki diktátor eddig nem működött közre az őt kihallgató amerikaiakkal, a kérdésekre csak általános hazafias kijelentéseket tett. Az AP hírügynökség szerint Hertling viszont azt reméli, hogy Szaddám előbb-utóbb jelentősebb információkat is átadhat: többek között Irak feltételezett tömegpusztító fegyvereiről.
A szombaton elfogott volt iraki diktátort halálos ítélet fenyegeti - közölte Párizsban a bagdadi ideiglenes kormányzótanács elnöke. Abdel-Azíz al-Hakím a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnökével tartott megbeszélése után közölte, hogy Szaddám Huszein az ideiglenes kormányzótanács által múlt héten létrehozott büntetőbíróság előtt fog felelni tetteiért. Al-Hakím bejelentette, hogy Szaddám pere nyilvános lesz, szavatolják a védelem jogait, és az eljárás idején nemzetközi szakemberek és közismert személyiségek jelenlétét is biztosítani fogják.
Bush amerikai elnök a BBC által idézett hétfői beszédében azt mondta, hogy az USA Irak népével együttműködve biztosítani fogja Szaddám Huszein tárgyalásának jogszerűségét. "Az elfogott iraki vezető megkapja azt az igazságos elbírálást, amit ő millióktól tagadott meg" - mondta Bush.