Októberben már beszámoltunk arról, hogy az Egyesült Államokban a jövő évtől ujjlenyomatot vesznek és fényképet készítenek a vízumköteles államokból, így a magyar kiutazóktól is. Az új be- és kiléptető rendszert január 5-én vezetik be az Egyesült Államok 115 repülőterén. A belépésnél felvett és számítógépen rögzített biometriai azonosítókat rögvest egybevetik a terroristákról nyilvántartott adatokkal. A számítások szerint jövőre közel 24 millió utazó adatait fogják feldolgozni az új rendszerben az ország légi és tengeri kikötőnél. A szárazföldi átkelőknél csak 2005-ben vagy 2006-ban vezetik be az új eljárást az itt áthaladó utazók nagy számára, illetve a rendkívüli költségek miatt. Tavaly 440 millió ember lépte át az amerikai határt, többségük szárazföldi átkelőkön.
Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) és más emberi jogi szervezetek kétségesnek tartják a biometriai azonosítók alkalmazásának a hatékonyságát és úgy ítélik meg, hogy az eljárás csorbítja az emberi jogokat. Ráadásul Lee Galernt, a szervezet szóvivője szerint a kormány nem magyarázta el, hogy a rendszer pontosan hogyan működik (MTI)