Pakisztán: sikertelen merényletkísérlet az elnök ellen

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Néhány órával az ellene megkísérelt merénylet után egészségesen jelent meg az állami televízióban Pervez Musarraf pakisztáni elnök.

Musarraf megerősítette, hogy ő volt a támadás célpontja, és részvétét fejezte ki az akcióban életüket vesztett személyek hozzátartozóinak. Az államfő közölte: még nem tudni, kik voltak az öngyilkos merénylők, de valószínűleg szélsőséges terroristák próbálták meg kioltani az életét.



Mahdum Szajed Fejszál Hajat belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy a hatóságok a tettesek holttestének maradványai alapján azonosították az egyik merénylőt. Az illető nevét, nemzetiségét és egyéb adatait azonban biztonsági megfontolásokra hivatkozva nem volt hajlandó közölni. Korábban Sejk Rasid Ahmed pakisztáni tájékoztatási miniszter azt mondta: a merénylet helyszínén talált nyomok alapján valószínűsíthető, hogy külföldiek voltak az elkövetők.



Musarraf mélységes sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy 14 ártatlan ember őmiatta halt meg. A pakisztáni elnök ellen nem egészen két hét leforgása alatt ez volt a második merényletkísérlet. (MTI)