A 19 szerbiai kisebbségi és regionális pártot tömörítő választási szövetségnek, amely most nem jutott a parlamentbe, a VMSZ volt az egyik meghatározó pártja. Szerbiában a választási kudarc utáni lemondás ritkaság, szinte nem is létező jelenség. A pártvezetők többnyire a pártjaik megalapítása óta elnökölnek megszakítás nélkül.
A választásokon győztes, ám kormányt alakítani nem tudó SRS vezetése hétfőn koalíciós ajánlatot tett Vojislav Kostunica volt jugoszláv kormányfő Szerbiai Demokrata Pártjának (DSS), amely másodikként végzett a választásokon.
Tomiszlav Nikolics, az SRS elnökhelyettese kijelentette, pártja nem kíván közösködni a Szerbiai Szocialista Párttal, illetve a Szerb Megújhodási Mozgalom és az Új Szerbia nevű párt koalíciójával, mivel nem tudna velük stabil kormányt létrehozni. A politikus szerint a választási eredményekből látható, hogy kormányt csak az SRS és a DSS tudna alakítani.
Csak a reformok folytatása mellett elkötelezett szerb kormány számíthat Ausztria támogatására - figyelmeztette hétfőn Belgrádot az osztrák külügyminiszter. Benita Ferrero-Waldner a szerbiai választások eredményeit értékelő bécsi állásfoglalásában nyugtalanító jelzésnek nevezte az ultranacionalista SRS sikerét a vasárnapi parlamenti választásokon. Úgy fogalmazott, hogy "ebben a nehéz helyzetben különleges felelősséget visel Szerbia valamennyi demokratikus és reformok iránt elkötelezett pártja". (MTI)