Mohamed Hatami szerdai parlamenti beszédében hangsúlyozta: tiszteletben kell tartani a nép jogát a szabad választásokhoz. Nem ismételte meg ugyanakkor kedd esti figyelmeztetését, miszerint maga áll a reformista képviselők és tisztviselők tiltakozásának élére, akik közül sokan lemondással fenyegetőznek, ha az Őrök Tanácsa nem áll el vasárnap született döntésétől, amely szerint 8200 képviselőjelölt közül megvétózza mintegy 3600-nak, túlnyomórészt reformistáknak az indulását a parlamenti választásokon.
Az államfő zárt ajtók mögött találkozott a reformista törvényhozókkal. Megállapította, hogy a jelöltség elleni vétók "törvénytelenek és teljesen elfogadhatatlanok", felszólította ugyanakkor a képviselőket, hogy négy napja tartó ülősztrájkjukat függesszék fel egy hétre, s ez alatt kormánya mindent meg fog tenni a döntés felülvizsgálata érdekében. Véleménye szerint ugyanis van még esély az ügy tárgyalásos rendezésére az Őrök Tanácsával. A reformpárti képviselők ezután tanácskozásra ültek össze, s annak végén egyhangúlag elutasították az elnök felhívását, és közölték: tiltakozó akciójukat mindaddig folytatják, amíg céljaikat el nem érik.
(MTI)