Az űrsiklók azóta a földön vesztegelnek, hogy 2003 februárjában a Columbia leszállás közben darabjaira szakadt és hét asztronautája szörnyethalt.
Bush elnök az elkövetkező öt évre mindössze egy milliárd dollárt kér a kongresszustól az ambiciózus terv elindítására, további 11 milliárd dollárt pedig az űrkutatási hivatal öt évre szóló, 86 milliárd dolláros költségvetésén belül teremtenek elő, más programokra szánt összegek átcsoportosításával. A meghirdetett program több százmilliárd dollárt is felemészthet. A demokraták soraiban már a bejelentés előtt többen is bírálták az elképzelést, azt hangoztatva, hogy a pénzt az amerikaiak életkörülményeinek javítására kellene felhasználni.
Oroszországban eközben már egy konkrét Mars-expedíció lehetőségéről született bejelentés. 2014-re készen áll az ország arra, hogy embert küldjön a Marsra - közölte szerdán egy űrberendezéseket építő orosz társaság szóvivője. Leonyid Gorcskov, az RKK Energija nevű vállalat illetékese elmondta: az Mars-utazás emberekkel 2014 körül válhat valósággá.
Közölte továbbá: az orosz Mars-program eszközeinek költsége a 15 milliárd dollárt közelíti, ami állítása szerint összeg tizede az amerikai mérnökök berendezésének.
A "vörös bolygóra" tartó űrhajó várható súlya közel 70 tonna lesz és Proton rakéták segítségével juttatnák a világűrbe. Négy-hat űrhajóst készítenek fel erre az expedícióra, amelynek várható időtartama másfél-két év lehet. (MTI)