Peter Gridling, aki az Europol SC5 elnevezésű terrorellenes részlegét irányítja, a Der Standard című napilap keddi számában kifejtette, hogy az Európai Unió legtöbb országában gyanús csoportosulások léteznek, és az iszlám szélsőségességnek mindig vannak szimpatizánsai. E személyek némelyike korábban még Afganisztánban kapott kiképzést, ahogyan az letartóztatás után kiderült. Mindezekkel együtt azonban nincsenek olyan konkrét bizonyítékok, amelyek kitervelt támadásokkal kapcsolatos akut terrorfenyegetésre utalnának Európában - szögezte le.
Gridling szerint az Europol elemzései azt bizonyítják, hogy Európában nincs egységes terrorhálózat, az eddigi biztonsági intézkedések - köztük az ellenőrzés szigorítása, a "megfigyelési nyomás" fokozása - rendkívül megnehezítik a kulcsfigurák közötti kommunikációt. Egyes elszigetelt sejtek azonban bármikor aktivizálódhatnak logisztikai támogatás biztosítására - fejtette ki.
A szakértő tájékoztatást adott arról, hogy az Europol nem az FBI európai változata, operatív nyomozást nem folytat. A szervezet az EU minden tagállamából érkező információk feldolgozásával és elemzésével foglalkozik, és azok eredményeit visszaküldi a tagországoknak. A terrorizmussal szembeni küzdelemben az Europol elemzései segítséget nyújtanak az egyes nemzeti rendőrségek munkájához.