A közös nyilatkozatot Jacques Chirac francia és Hu Csin-tao kínai elnök a vendég négynapos franciaországi látogatásának második napján írta alá az Élysée-palotában. Eszerint Franciaország ellenzi Tajvannak bármilyen olyan egyoldalú kezdeményezését - beleértve a status quo megváltoztatását célzó népszavazást -, amely növelné a feszültséget a Tajvani-szorosban, és Tajvan függetlenségéhez vezetne. Párizs szerint a Pekingnek és Tajpejnak tárgyalásos úton kell megoldania ellentéteiket. Chirac emellett sajtóértekezletén követelte az Európai Uniótól, hogy oldja fel a Kínával szembeni fegyverszállítási tilalmat, mert szerinte annak már semmi értelme nincs.
A nyilatkozatban a felek leszögezik, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása minden ország harmonikus fejlődésének elengedhetetlen feltétele. Peking munkacsoportot hoz létre, amely előkészíti a polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezmény ratifikálását - olvasható a dokumentumban. A deklarációval Párizs és Peking korszerűsítette "globális stratégiai partnerségét". Éppen 40 évvel ezelőtt, 1964. január 27-én ismerte el Charles de Gaulle tábornok kormánya a kommunista Kínát.
Richard Si, a tajpeji külügyminisztérium szóvivője Chirac Tajvant bíráló szavaira reagálva sajnálkozásának adott hangot, és kérte a nemzetközi közösséget, hogy ne engedjen Peking nyomásának Tajvannal kapcsolatban. Egyben megerősítette azt a tajpeji álláspontot, hogy a március 20-ára kiírt népszavazás eredménye nem fogja befolyásolni a Kína és Tajvan közötti status quót. Csen Suj-pien tajvani elnök a maga részéről ismét elmondta: a népszavazás nem több, mint újabb történelmi lépés Tajvan demokratizálódásának folyamatában, hiszen még soha nem rendeztek népszavazást a szigeten. (MTI)