George Bush amerikai elnök kedden, Aleksander Kwasniewski lengyel államfővel tartott közös fehér házi sajtóértekezletén az azóta lemondott Kay nyilatkozata óta először szólalt meg ebben a témakörben. Az elnök védelmébe vette az Irak elleni háborút, hangsúlyozva, hogy a bagdadi rezsim növekvő veszélyt jelentett a világra, ezért jogos volt az eltávolítása. Az amerikai fegyverzetellenőr állítását firtató kérdésekre Bush elnök nem válaszolt közvetlenül, hanem azt hangsúlyozta, hogy nagy bizalommal viseltetik az amerikai hírszerző szervek iránt.
A lengyel államfővel az Ovális Iroda kandallója előtt helyet foglalva Bush elnök kijelentette, nincs benne semmi kétség az iránt, hogy a volt iraki elnök, Szaddám Huszein növekvő fenyegetést jelentett Amerikára és a világra. Amerika és a világ biztonságosabb lett, az iraki nép pedig szabad - hangoztatta.
David Kay egy vasárnapi rádiónyilatkozatában úgy vélte, hogy nem az elnök tartozik számadással a nemzetnek amiatt, hogy nem találtak tiltott fegyvereket Irakban, hanem a Központi Hírszerző Szolgálatnak (CIA) kellene számot adni erről az Egyesült Államok elnökének, mivel az általuk szolgáltatott, s a háború alapjául szolgáló hírszerzési adatok egyértelműen pontatlanok, helytelenek voltak. (MTI)