A Borisz Jelcin alatt még nemzetbiztonsági tanácsadóként dolgozó Iván P. Ribkin hollétéről csütörtök este óta senki nem tud semmit; családja attól fél, hogy a férfinak baja esett.
Villámcsapásként hatott az a hír, hogy az illetékes kerületi ügyészség szándékos emberölés gyanújával indított nyomozást. Ezt aztán a fővárosi ügyészség sebtében vissza is vonta, értésre adva: nem lát elegendő alapot annak feltételezésére, hogy Ribkin meghalt vagy bűncselekmény áldozata lett.
Néhány óra múltán rendőrségi berkekből közölték: tény, hogy Ribkin él, csak azt nem tudjuk, hol rejtőzik. Majd a Putyint támogató Egységes Oroszország párt dumaképviselője adott életjelt Ribkinről, azt állítva, hogy a Moszkva környéki Lesznije Dali panzióban látták. A Kreml azonban csakhamar jelezte: Ribkin neve nincs a Moszkva környéki panziók és szanatóriumok vendéglistáján.
Sokan csak figyelemfelkeltő "piárfogást" sejtettek Ribkin eltűnése mögött, akinek csak statisztaszerep juthat a március közepi elnökválasztáson. Eltűnése ellenére a központi választási bizottság szombaton bejegyezte Ribkint független elnökjelöltként.
Az 57 éves Ribkin – Putyin kihívójaként – kampányában a legkeményebben bírálta az elnököt és annak politikáját, ám a közvélemény-kutatási adatok szerint a választók mindössze 1 százalékának támogatottságát élvezte. Ribkin kampányát Borisz Berezovszkij brit menedékjogot élvező orosz médiamágnás finanszírozza, aki Jelcin idején szintén a Kreml belső köreihez tartozott, de Putyin hatalomra jutása után kegyvesztetté vált.