Életben van az eltűnt orosz elnökjelölt

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Öt nappal eltűnése után Kijevben bukkant fel Ivan Ribkin, a magát liberálisnak valló, függetlenként induló oroszországi elnökjelölt - jelentette a CNN a politikus kampánymenedzserére hivatkozva.

Mint maga Ribkin Kijevből az Eho Moszkvi rádiónak telefonon elmondta, "ukrán barátainál töltötte az utóbbi napokat, mert elhatározta, hogy kikapcsolódik". Ezért a mobiltelefonját kikapcsolta, nem vett újságot, nem nézett tévét, nem hallgatott rádiót, és "csak kedden észlelte csodálkozva", milyen felfordulást keltett eltűnésével.



Kérdés azonban, elhiszi-e neki ezt bárki is. Miért nem értesítette vajon Ribkin legalább a feleségét? A rádióriporterek egyben kétségbe vonták, hogy a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ne tudta volna kideríteni, hogy csütörtök este repülőjegyet vett Moszkva-Kijev-Moszkva útvonalra.



Az ügyészség korábban gyilkosság miatt rendelt el nyomozást a politikus eltűnése ügyében, ám a bizonyítékok hiányára hivatkozva ezt egy órán belül vissza is vonta. Ribkin, akit az emigrációban élő Borisz Berezovszkij médiamágnás köreihez sorolnak, élesen kritizálja Putyin elnököt, a márciusi elnökválasztáson azonban nem sok eséllyel indul - állapítja meg a BBC tudósítása. Volt, aki attól tartott, hogy Putyin szókimondó ellenfelét elrabolhatták vagy megölhették, mások egyszerűen kampányfogásra gyanakodtak. Kampánystábjának egyik tagja szerint Ribkin még ma este visszatér Moszkvába.



Sokan hitelt adhatnak annak a spekulációnak is, amely szerint Ribkint azért rabolták el néhány napra, mert a Kreml meg akarta leckéztetni, amiért nemrég Berezovszkij lapjában, a Kommerszantban Oroszország legnagyobb oligarchájának minősítette Putyint, és úgy vélte, nincs joga a hatalomhoz. Az epizód még nem ért véget, mert Mazurin belügyi szóvivő közölte: folytatják a vizsgálatot az elnökjelölt eltűnése ügyében. Ribkin pedig állítólag nem szállt fel Kijevben arra a Moszkvába induló gépre, amelyen - a kora esti hírek szerint - haza akart térni. (MTI)