A jogszabályt 494 igen és 36 nem szavazattal, 31 tartózkodás mellett fogadták el. A közoktatás vallási semlegességének szavatolására hivatott laicitási törvény kategorikusan tiltja a tanuló felekezeti hovatartozására "tüntetően" utaló bármely vallási szimbólum viselését az alap- és középfokú állami tanintézményekben. Az új jogszabály egyaránt tiltja a keresztény elkötelezettségre utaló nagyméretű feszület, a zsidó vallás előírásainak tiszteletét tükröző kipa, illetve az iszlám hagyományokat követő muzulmán kendő viselését az iskolák falain belül.
A tiltást a francia társadalom 70 százaléka - sőt, egyes felmérések szerint a muzulmán nők 40 százaléka is - támogatja. Sokak szerint ugyanakkor az új rendelkezés kizárólagos célpontja az iszlám fejkendő. A muzulmán országokból érkezett bevándorlók leszármazottainak leánygyermekei körében újabban hódít az iszlám hagyományokhoz alkalmazkodó viselet. A laikus környezetben ez homályos félelmeket kelt, helyenként kétségeket szül az idegen kultúrájú franciák társadalmi integrálódási elkötelezettsége, sőt integrálásuk lehetősége iránt. A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) erősen rá is játszik ezekre az aggodalmakra.
A törvénytervezet támogatóinak célja, hogy - megerősítve az állam és egyház szigorú szétválasztását, a vallás iránti semlegesség elvét rögzítő 1905-ös törvény betűjét - elejét vegyék a szabadság, egyenlőség, testvériség elveinek ellentmondó kikezdő közösségi különbözőség, vagy elkülönülés kockázatának. A jogszabály szorgalmazói és védelmezői, köztük is jelesen Jacques Chirac köztársasági elnök, aki személyesen kezdeményezte a közoktatási laicitás törvénybe foglalását, halaszthatatlannak ítélik a lépést. Chirac szerint "felelőtlenség, sőt súlyos hiba lenne, ha Franciaország nem cselekedne, ezzel szabad utat nyitna a felekezeti-közösségi elkülönülés veszélyének".
A Népi Mozgalom Uniója (UMP) kormányzópárt honatyáinak elsöprő többsége egyetért az elnök álláspontjával, de még a chiracista jobbközép óriáspárt tagjai között is vannak ellenzői (például Édouard Balladur volt kormányfő) a társadalmi probléma törvényi tiltással való rendezésének. Az ellenzéki Szocialista Párt (PS) eredetileg nem akarta a törvényt. Marc Ayrault frakcióvezető szerint a jogszabályban szereplő "tüntető" jelző joggal keltheti a megbélyegezettség érzését a francia muzulmánok között, függetlenül attól, hogy gyakorló hívek, vagy csak egy másik kultúra örökösei. A PS a február 3-án kezdődött vita során nem tudta elfogadtatni, hogy a vitatott jelzőt cseréljék ki a semleges "látható" minősítésre, de elérte, hogy két módosító indítványa bekerüljön a végleges szövegbe. Az egyik módosítás szerint a törvény megszegését maga után vonó szankciót minden esetben az illető tanulóval való érvelő, egyeztető párbeszédnek kell megelőznie. A másik kiegészítés kimondja, hogy őszi bevezetése után egy évvel a törvény gyakorlati megvalósulásának tapasztalatait a nemzetgyűlés újabb vitán összegezi. A PS ennek fejében volt hajlandó támogatni a jogszabályt.
A "kendőtörvény" ellenzői szerint a tiltó rendelkezés káros visszahatása nagyobb lesz, mint az a haszon, amelyet szerzői remélnek tőle. A titkolt iszlámfóbia hatását tükröző törvény - bármennyire magára aggatta is az egyenlősdi fügefalevelét - végeredményben az iszlám fundamentalisták malmára hajtja a vizet. A törvény bírálói arra figyelmeztetnek, hogy a radikális iszlám hittérítői zászlóként fogják lobogtatni a "muzulmánellenes" törvényt. Így azokat a francia kultúrán felnőtt, de gyökereiket nem megtagadó arab és muzulmán tömegeket is befolyásolhatják, amelyek francia módra élnek, de kulturális identitásuk nyilvános vállalásának tilalmát sérelmesnek találják.
Alain Madelin, az UMP-be betagozódott volt centrista Liberális Demokraták korábbi vezetője a Le Monde-ban emelt szót a "republikánus pszichodráma " ellen. Szerinte ez valamiféle "ördögűzési" kísérlet arra, hogy megszabadítsa a franciákat a bevándorlóktól, az iszlám vitalitásától, a felekezeti eltorzulásoktól, végső soron a társadalom sokszínűségétől érzett félelmeiktől. Szerinte a választott módszer rossz, mert stigmatizálja a társadalom egy rétegét. Madelin emlékeztet: a törvényalkotási folyamat 1260 "fátyolkonfliktus" nyomán indult be, ezekből mindössze 20 volt komolyabb, és négy végződött a kendőviselethez ragaszkodó diáklányok iskolájukból való kizárásával.
Bruno Étienne vallásspecialista szociológuskutató a francia idegenellenesség (xenofóbia) oltárán hozott áldozatnak minősíti a törvényt, amelyben szerinte tetten érhető, hogy a franciák 85 százalékába (beleértve a baloldali szimpatizánsokat is) sikerült belecsöpögtetni az FN vezéreszméjét, amely szerint az arabok és muzulmánok nem integrálhatók a francia társadalomba. Statisztikai vizsgálatok azonban azt igazolják, hogy a francia közegben szocializálódott muzulmán gyökerű lakosság körében nem magasabb - 12-17 százalék - a vallásukat rendszeresen gyakorlók száma, mint az átlagnépességben, s közülük is csak egy töredék hajlik a radikális szélsőségek felé. A kutató szerint Franciaországban nincs közvetlen veszélye a szélsőséges iszlám fundamentalizmus tömeges eluralkodásának, az új törvény azonban tápot adhat a kivetettség és az elutasítottság érzésének. Ennek reakciója nyilvánvalóan a törvényalkotó szándékával ellentétes társadalmi visszahatást kelthet. (MTI)
A tiltást a francia társadalom 70 százaléka - sőt, egyes felmérések szerint a muzulmán nők 40 százaléka is - támogatja. Sokak szerint ugyanakkor az új rendelkezés kizárólagos célpontja az iszlám fejkendő. A muzulmán országokból érkezett bevándorlók leszármazottainak leánygyermekei körében újabban hódít az iszlám hagyományokhoz alkalmazkodó viselet. A laikus környezetben ez homályos félelmeket kelt, helyenként kétségeket szül az idegen kultúrájú franciák társadalmi integrálódási elkötelezettsége, sőt integrálásuk lehetősége iránt. A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) erősen rá is játszik ezekre az aggodalmakra.
A törvénytervezet támogatóinak célja, hogy - megerősítve az állam és egyház szigorú szétválasztását, a vallás iránti semlegesség elvét rögzítő 1905-ös törvény betűjét - elejét vegyék a szabadság, egyenlőség, testvériség elveinek ellentmondó kikezdő közösségi különbözőség, vagy elkülönülés kockázatának. A jogszabály szorgalmazói és védelmezői, köztük is jelesen Jacques Chirac köztársasági elnök, aki személyesen kezdeményezte a közoktatási laicitás törvénybe foglalását, halaszthatatlannak ítélik a lépést. Chirac szerint "felelőtlenség, sőt súlyos hiba lenne, ha Franciaország nem cselekedne, ezzel szabad utat nyitna a felekezeti-közösségi elkülönülés veszélyének".
A Népi Mozgalom Uniója (UMP) kormányzópárt honatyáinak elsöprő többsége egyetért az elnök álláspontjával, de még a chiracista jobbközép óriáspárt tagjai között is vannak ellenzői (például Édouard Balladur volt kormányfő) a társadalmi probléma törvényi tiltással való rendezésének. Az ellenzéki Szocialista Párt (PS) eredetileg nem akarta a törvényt. Marc Ayrault frakcióvezető szerint a jogszabályban szereplő "tüntető" jelző joggal keltheti a megbélyegezettség érzését a francia muzulmánok között, függetlenül attól, hogy gyakorló hívek, vagy csak egy másik kultúra örökösei. A PS a február 3-án kezdődött vita során nem tudta elfogadtatni, hogy a vitatott jelzőt cseréljék ki a semleges "látható" minősítésre, de elérte, hogy két módosító indítványa bekerüljön a végleges szövegbe. Az egyik módosítás szerint a törvény megszegését maga után vonó szankciót minden esetben az illető tanulóval való érvelő, egyeztető párbeszédnek kell megelőznie. A másik kiegészítés kimondja, hogy őszi bevezetése után egy évvel a törvény gyakorlati megvalósulásának tapasztalatait a nemzetgyűlés újabb vitán összegezi. A PS ennek fejében volt hajlandó támogatni a jogszabályt.
A "kendőtörvény" ellenzői szerint a tiltó rendelkezés káros visszahatása nagyobb lesz, mint az a haszon, amelyet szerzői remélnek tőle. A titkolt iszlámfóbia hatását tükröző törvény - bármennyire magára aggatta is az egyenlősdi fügefalevelét - végeredményben az iszlám fundamentalisták malmára hajtja a vizet. A törvény bírálói arra figyelmeztetnek, hogy a radikális iszlám hittérítői zászlóként fogják lobogtatni a "muzulmánellenes" törvényt. Így azokat a francia kultúrán felnőtt, de gyökereiket nem megtagadó arab és muzulmán tömegeket is befolyásolhatják, amelyek francia módra élnek, de kulturális identitásuk nyilvános vállalásának tilalmát sérelmesnek találják.
Alain Madelin, az UMP-be betagozódott volt centrista Liberális Demokraták korábbi vezetője a Le Monde-ban emelt szót a "republikánus pszichodráma " ellen. Szerinte ez valamiféle "ördögűzési" kísérlet arra, hogy megszabadítsa a franciákat a bevándorlóktól, az iszlám vitalitásától, a felekezeti eltorzulásoktól, végső soron a társadalom sokszínűségétől érzett félelmeiktől. Szerinte a választott módszer rossz, mert stigmatizálja a társadalom egy rétegét. Madelin emlékeztet: a törvényalkotási folyamat 1260 "fátyolkonfliktus" nyomán indult be, ezekből mindössze 20 volt komolyabb, és négy végződött a kendőviselethez ragaszkodó diáklányok iskolájukból való kizárásával.
Bruno Étienne vallásspecialista szociológuskutató a francia idegenellenesség (xenofóbia) oltárán hozott áldozatnak minősíti a törvényt, amelyben szerinte tetten érhető, hogy a franciák 85 százalékába (beleértve a baloldali szimpatizánsokat is) sikerült belecsöpögtetni az FN vezéreszméjét, amely szerint az arabok és muzulmánok nem integrálhatók a francia társadalomba. Statisztikai vizsgálatok azonban azt igazolják, hogy a francia közegben szocializálódott muzulmán gyökerű lakosság körében nem magasabb - 12-17 százalék - a vallásukat rendszeresen gyakorlók száma, mint az átlagnépességben, s közülük is csak egy töredék hajlik a radikális szélsőségek felé. A kutató szerint Franciaországban nincs közvetlen veszélye a szélsőséges iszlám fundamentalizmus tömeges eluralkodásának, az új törvény azonban tápot adhat a kivetettség és az elutasítottság érzésének. Ennek reakciója nyilvánvalóan a törvényalkotó szándékával ellentétes társadalmi visszahatást kelthet. (MTI)