Irak: 38 magyar katona sérült meg Hillában

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Összesen 38 magyar katona sérült meg abban a terrortámadásban, amely szerdán érte az iraki többnemzetiségű hadosztály hillai táborát - írta csütörtökön a Népszabadság. Tízen szorultak orvosi ellátásra, a két súlyos sérült egyikét már ki is engedték a kórházból.

Két nagy erejű pokolgép robbant szerda reggel hét óra tíz perckor az Irakban szolgáló nemzetközi hadosztály hillai táborának déli részén. A támadásban a magyar szállítózászlóalj katonái is megsérültek; korábbi hírek szerint tizenhét apró, nyolc könnyebb, két súlyos sérülés történt.



A kórházból hazaengedett törzsőrmester szeme nem sérült meg, csak a szeme alatti arcfelületen, illetve szemöldökénél kellett összevarrni az üvegszilánkok okozta sebeket. A másik súlyos sérültet négy nap múlva engedik ki a bagdadi amerikai kórházból. A többiek állapota kielégítő, a tábor területén elsősegélyben részesültek.



Medgyessy Péter miniszterelnök szerdán arról biztosította az iraki Hillában tartózkodó magyar zászlóalj tagjait, hogy a kormány becsüli őket, és számít rájuk. A kormányfő és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter videotelefonon keresztül hallgatta meg Sramkó Mátyás alezredesnek, a Magyar Honvédség szállító zászlóalja parancsnokának a jelentését a szerda hajnali iraki merényletről.



Sramkó Mátyás beszámolt arról, hogy minden sérült állapota kielégítő. Elmondta: kezdettől fogva felkészültek arra, hogy ilyen esemény bekövetkezhet. Szerinte a történtek bizonyítják, hogy az egyik legjobban őrzött táborban laknak a magyar katonák, hiszen a merénylőknek nem sikerült bejutniuk a táborba. Juhász Ferenc azt kérte a katonáktól, hogy a jövőben fokozott figyelmet fordítsanak egymás testi épségének biztosítására. A miniszter a videokonferencia után újságíróknak elmondta: eddig senki nem jelezte, hogy a történtek miatt haza kívánna térni. A honvédelmi miniszter szerint az iraki szerepvállalást illetően egy ország munkája menne tönkre, ha bárki is elgyengülne, és azt gondolná, hogy egy ilyen esemény miatt visszavonulót kellene fújni.



Azonnali pszichológiai kezelés és utógondozás is szükséges ahhoz, hogy a katonák fel tudják dolgozni a hillai szerencsétlenséget - mondta Bolgár Judit, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem pszichológiai, szociológiai és pedagógiai tanszékének egyetemi tanára. Bolgár - aki részt vett az iraki misszió tagjait felkészítő csoport képzésében – szerint a katonák kiképzésük során tudati szinten felkészültek ilyen helyzetekre, tisztában voltak azzal, hogy egy nagyon veszélyes zónában látnak el feladatot.



A szakember úgy véli, az is problémát okozhat, hogy a katona nem csak azzal van gondban, mi történt, hanem hogy mit tud róla a családja, tud-e velük kommunikálni, kapcsolatot teremteni, valamint a hozzátartozókban is súlyos kérdések merülnek fel ilyenkor. Bolgár Judit mindehhez hozzátette: a kontingensben van tábori lelkész és pszichológus is, akik segíteni tudnak ilyen helyzetben. (MTI)