Azt követően, hogy a szociális törvények megszigorítása miatt februárban a rászorultak a korábbinál lényegesen kevesebb állami segélyt kapnak, a múlt héten élelmiszerüzleteket kezdtek fosztogatni a romák.
A tőketerebesi romák kora estétől gyülekeztek a város központjában, ahol üvegpalackokkal dobálóztak, és kirakatokban, rendőrautókban tettek kárt. A rendőrség megerősített erőkkel szorította ki a rendbontókat a város peremére.
A hétfő éjfélkor érkezett jelentés szerint az incidensben két rendőr megsebesült, a rendőrség pedig körbevette a három-négyezer romának otthont adó városrészt.
Rudolf Schuster államfő a történtekre reagálva szóvivőjén keresztül jelezte: kedd reggel felszólítja a kormányt, hogy sürgősen tegyen valamit a legszegényebb rétegek szociális gondjainak megoldására, mert az országban a helyzet radikalizálódik. A kérdést a kormány szerdán esedékes ülésén tárgyalja meg. (MTI)