Az egyetemen humán tudományokat és közgazdaságtant, s ezen felül mérnökképzés, valamint ügyviteli és műszaki menedzserképzés is folyna.
Heves vita után a szabadkai önkormányzat elfogadta kedden az észak-bácskai városban létesítendő egyetem tervét. Az egyetem létrehozásának tervét Kasza József, az Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vezette bizottság dolgozta ki s e szerint az oktatás már az idén szeptemberben megkezdődne. Az ellenzéki képviselők - élükön a Szerbiai Demokrata Párttal - azzal vádolták a Kaszát és pártját, hogy egy jó kezdeményezést politikai célokra és manipulációra használ fel.
Egyetem híján Szabadka kirekedt a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatokból, a várost rengeteg fiatal hagyta el az elmúlt tíz évben. Az önkormányzati jóváhagyás után Szabadka városa elfogadásra átadja a vajdasági oktatási minisztériumnak a terveket. A szabadkai egyetem létrehozásáról tavaly novemberben tárgyalt az észak-bácskai városban Magyar Bálint magyar és Gaso Knyezevics szerb oktatási miniszter. (MTI)