A rendhagyó biztonsági intézkedésekre azután kerül sor, hogy az eddig ismeretlen AZF nevű csoport bombatámadással fenyegette meg az SNCF vasúthálózatát. A csoport tíz elrejtett bombáról beszél, de a CNN szerint a francia vasút vezetői attól tartanak, „még több is lehet a sínek mentén”.
A rendőrség szerint az AZF, amelynek neve egy 2001-ben felrobbant francia vegyipari gyárra utal, négymillió dollárt és egymillió eurót követel azért, hogy ne robbantsa fel az állítólag elrejtett bombákat. A Reuters szerint a csoport decemberben Jacques Chirac elnöknek és a belügyminisztériumnak is küldött hasonló zsaroló levelet, amelyet januárban és februárban még kettő követett.
A fenyegetést komolyan veszik, miután február 21-én egy detonátorral felszerelt, de nem időzített bombára bukkant a rendőrség Limoges város közelében. A bombát a Párizs és Toulouse közötti vasútvonal mentén helyezték el. A műanyag ételtárolóban talált bombát a francia sajtó szerint „egy robbanóanyag-szakértő vagy egy nagyon tehetséges diák készíthette”.
Értesülések szerint a rendőrséget a csoport GPS-koordináták megadásával tájékoztatta a bomba hollétéről, miután a rendőrök kódolt újsághirdetésben válaszoltak az AZF korábbi fenyegető leveleire.