Az ENSZ visszatérne Irakba

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Kofi Annan, az ENSZ főtitkára csütörtök este bejelentette, hogy kedvező választ adott az iraki ideiglenes kormányzótanács aznapi levelére, amely az ENSZ visszatérését sürgette.

A levél hangsúlyozta Annan szerepét az iraki rendezésben, és szakértői közreműködését kérte a politikai folyamatban. A tanács szerint az ENSZ együttműködésére szükség van az új kormány segítésében és a 2005-re tervezett választásokkal kapcsolatos logisztikai támogatásban. Az ideiglenes iraki vezetés azt szeretné, ha a világszervezet már a június 30-ra tervezett hatalomátadás előkészítésében is részt venne.



Annan újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a csoport vezetője iraki különmegbízottja, Lahdar Brahimi lesz. Leszögezte, hogy az ENSZ továbbra is eleget kíván tenni mindazon iraki kéréseknek, amelyek révén az ottani lakosság segítségére lehet.



Fred Eckhard ENSZ-szóvivő ugyanakkor leszögezte, hogy felméréseket kell végezni a veszélyeket illetően, mielőtt döntés születne az ENSZ-alkalmazottak visszatéréséről.

(MTI)