Nagy erejű földrengések Kínában és Törökországban

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Több mint száz sebesültje van annak a csütörtöki Richter-skála szerinti 5,9-es erősségű földrengésnek, amely Kína északi részét sújtotta. Nagy erejű földmozgás volt Törökország keleti Erzurum tartományában is: itt kilencen vesztették életüket.

A földmozgás epicentruma Pekingtől 550 kilométerre északra Belső-Mongólia (Nei Monggol) autonóm terület térségében volt. A helyi hatóságok pénteki közlése szerint három sebesült állapota súlyos.



Mint arról az Újkína (Xinhua) hírügynökség beszámolt, 734 épület omlott össze, több mint 40 ezer megrongálódott a természeti csapásban, amely egy közel 100 ezer ember által lakott 35 ezer négyzetkilométeres területet érintett. Ötezer lakost a házaikon keletkezett súlyos repedések miatt ki kell telepíteni.



Tavaly egy hasonló erejű földrengésnek ezen a vidéken három halálos áldozata és több mint ezer sebesültje volt. Legkevesebb kilencen vesztették életüket csütörtök késő este Törökország keleti Erzurum tartományában, annak következtében, hogy nagy erejű földrengés rázta meg a térséget.



Az Anadolu Ajansi török hírügynökség és a CNN-Türk televíziós csatorna jelentése szerint a Richter-skálán mérve 5,1-es erősségű földmozgás három faluban pusztított, ahol vályogtéglából épített házakat döntött romba. Az áldozatok közül hét gyermek. A péntek kora reggeli jelentések mintegy 20 sebesültről számoltak be. (MTI)