Marek Belkát jelölte miniszterelnöknek a lengyel államfő

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Kwasniewski ezt a Leszek Miller miniszterelnökkel rendezett hétfő esti sajtóértekezletén jelentette be, megerősítve a nap folyamán már nyilvánosságra került értesüléseket.

Az államfő hangsúlyozta, hogy Belka, aki a közgazdaságtan professzora volt, a gazdaság területén vitathatatlan tekintély, jelentős kormányzati tapasztalatokkal rendelkezik és jól ismeri az Európai Unió és a Közel-Kelet problematikáját.Ám többen kétségbe vonják, hogy ő lenne a legalkalmasabb politikus egy ilyen válságos időszakban a kormány irányítására.



Belka nem élvez egyértelmű támogatást a pártok részéről sem. A Lengyel Parasztpárt elnöke úgy nyilatkozott, hogy pártja számára nehezen elfogadható, "inkább lehetetlen" Belka jelöltségének elfogadása.



Belka 2003 júniusától Irakban dolgozik, kezdetben a nemzetközi segélyek koordinálásával bízták meg, jelenleg pedig az egész gazdaságpolitikáért felel. Március végén jár le iraki megbízatása. 2002. július 2-i lemondásáig a Miller-kormány pénzügyminisztere volt. A pénzügyi tárcát vezette néhány hónapig a 90-es évek közepén Wlodzimierz Cimoszewicz kormányában is.(MTI)