Három héten belül további 25 iraki tiszt csatlakozik majd hozzájuk, de a Pentagon biztonsági okokra hivatkozva megtagadta, hogy részletesebb információt adjon az iraki katonákról.
Az egyik iraki tábornok, névtelenségének megőrzésével nyilatkozott a sajtónak. Elmondta, az a feladatuk, hogy megteremtsék az ország új hadseregét, mivel a fegyveres erők jelentik majd Irak biztonságának és szuverenitásának egyik elemét. „A feladat legnehezebb része az, hogy kevés a rendelkezésre álló idő, s a hadsereg felállításához sok pénzre lenne szükség.”
A tervek szerint április közepétől ismét lesz védelmi minisztérium Irakban.(MTI)