Lebombáztak egy mecsetet amerikai tengerészgyalogosok szerdán az iraki Fallúdzsában. "Nem volt más lehetőség", mint hogy megtámadják a mecsetet, mivel azt katonai célokra használták, s így "elveszítette védett státusát" - jelentette ki a CNN televíziónak adott nyilatkozatában Mark Kimmitt dandártábornok, az Irakban állomásozó amerikai erők műveleti igazgatóhelyettese. Mint mondta, a "szent helyeknek" a genfi konvenció értelmében speciális státusuk van, nem lehet megtámadni őket, de jelen esetben nem volt más lehetőség.
Egy amerikai szóvivő szerint az iszlám szentélyben legalább 40 lázadó fegyveres rejtőzött, akik valamennyien meghaltak. Közben továbbra is heves harcok zajlanak a városban az amerikaiak és a szunnita gerillák között. Az amerikaiak arról számoltak be, hogy tengerészgyalogosok egy páncélos menetoszlopa eljutott Fallúdzsa központjába. A kedd este óta tartó harcok és bombázások során - korábbi kórházi közlések szerint - hatvanan haltak meg, többségében nők és gyermekek.
Ramadi városát teljes egészében ellenőrzésük alá vonták az iraki erők. Bulgária csapaterősítést kért, ukrán katonák pedig elhagyták a radikális síiták által ellenőrzött dél-iraki Kútot. Ugyancsak szerdán iraki felkelőkkel vívott tűzharcban életét vesztette egy amerikai katona, egy másik megsebesült a Bagdadtól északra fekvő Balad város közelében. Baakúbában lelőttek egy amerikai katonai helikoptert. A városban heves harcok folynak a síita felkelők és amerikai katonák között.
Ramadit már az iraki erők ellenőrzik
Ramadi városát - ahol egy nappal korábban 12 amerikai tengerészgyalogost öltek meg az iraki ellenállókkal való összecsapásokban – teljes egészében ellenőrzésük alá vonták szerdán az iraki erők. A koalíciós erők jelezték, hogy ha a lázadók újabb zavargásokat robbantanának ki, akkor a koalíciós erők készen állnak segítséget nyújtani az iraki rendőrségnek. A Ramadi kormányzójának palotájánál zajlott összecsapásokban egyébként a 12 halálos áldozaton túl legalább húsz amerikai katona megsebesült.
Bulgária szerdán - Irakban harcoló katonái megsegítésére - csapaterősítést kért az Egyesült Államoktól. Ukrán csapatok szerda hajnalban kiürítették a dél-iraki Kút városát, miután összecsaptak Muktada asz-Szadr iraki radikális síita vallási vezető fegyvereseivel, akik mostantól ellenőrzik a települést. Kútból távoztak a polgári közigazgatás tagjai és az ukrán katonák. Eközben lengyel katonák megölték Muktada asz-Szadr iraki radikális síita vallási vezető kerbelai irodájának vezetőjét.
Amr Musza, az Arab Liga főtitkára az ENSZ beavatkozását kérte Irakban, egyszersmind nyugalomra szólított fel annak érdekében, hogy megszülethessen a válasz bizonyos iraki követelésekre.
(MTI)