Bukaresti kommentátorok aggodalommal figyelmeztetnek, hogy Románia és Csád között a nemzeti lobogó kérdése valóságos diplomáciai háborúvá válhat. A két ország zászlaja teljesen megegyezik, mindkettő piros-sárga-kék, a színek azonos sorrendben, függőleges sávban követik egymást.
A probléma három évvel ezelőtt a felszínre került már, de most újra felvetődött, mivel a szakértők emlékeztetnek rá, hogy a tavaly októberben elfogadott alkotmánymódosítás kidolgozói ismét "megfeledkeztek" e helyzet rendezéséről.
Tény, hogy Románia 1821 óta használja a piros-sárga-kék színkombinációt nemzeti zászlóként (igaz, korábban más elrendezésben), a kommunista rendszerben azonban címer volt középen. A lobogó az 1989-es forradalom után nyerte el végleges formáját, vagyis eltűnt róla a kommunista szimbólum. Az 1991-ben elfogadott alkotmány kimondja, hogy az ország nemzeti színei a kék, a sárga és a piros.
Csakhogy a fenti változtatás eredményeként a román zászló tökéletesen megegyezik Csád Köztársaság zászlajával, amelyet az afrikai államban 1959-ben fogadtak el. Csád számára is fontosak ezek a színek, mivel a kék számukra az eget, a reménységet, a mezőgazdaságot és az ország déli részét jelképezi. A sárga a sivatagot és a napsugarat, a piros pedig a jólétet, az egységet és a hazáért való önfeláldozást jelöli.
Románia korábban azzal érvelt, hogy a sárga szín az ő zászlajukon más árnyalatú. Mint emlékeztetett, a román alkotmány maga is meghatározza a trikolór színárnyalatait: a kékből a kobalt, a sárgából a króm, a pirosból pedig a vermut árnyalatot kell használni.
Csád mindenesetre az Egyesült Nemzetek jogi osztályánál tett panaszt, emiatt - mint emlékeztetnek Bukarestben - fennáll a a veszélye annak, hogy Románia jogilag elveszítheti a három alapszínből álló zászlaját.
Ileana Cazan, a Román Akadémia keretében működő országos heraldikai bizottság titkára egyik sajtónyilatkozatában úgy vélte: az lehetne a legegyszerűbb megoldás, ha a román lobogó sárga színű sávjára ráhelyeznék az ország jelenlegi címerét. (MTI)