Az iraki háborút élesen ellenző, baloldali irányzatú Mirror a múlt héten közölte a képeket, amelyeket Piers Morgan főszerkesztő szerint az érintett ezred, a Bászrában szolgáló Queen's Lancashire Regiment "kiábrándult" katonái adtak át a lapnak.
A képeken az látszik, hogy a katonák súlyosan bántalmaznak valakit, aki a lap szerint egy iraki őrizetes volt. A Daily Mirror beszámolója szerint az illetőt nyolcórás kínvallatásnak vetették alá, miközben összetörték állkapcsát és fogait. A Mirror elsőoldalas képe azt mutatja, amint az egyik katona levizeli az állítólagos áldozatot.
A Nagy-Britanniában rendkívüli botrányt okozó fotók közlése után - amelyet azonnali hivatalos vizsgálat bejelentése követett - mindazonáltal több olyan szakértői vélemény is nyilvánosságra került, amelyek szerint megkérdőjelezhető a képek hitelessége. E szakvélemények szerint a fényképeken olyan fegyverek, járművek és egyéb eszközök láthatók, amelyek nem képezték részét az Irakba vezényelt brit haderő felszerelésének.
Az ügyben szerdán a londoni alsóházban, a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok órájában Michael Howard, a konzervatív ellenzék vezére fölvetette: ha a képek hamisítványnak bizonyulnak, a Mirror főszerkesztőjének "vállalnia kell a teljes felelősséget".
Tony Blair kormányfő válaszában nem tért ki a főszerkesztő személyes sorsára, de kijelentette: ha kiderül, hogy a képek hamisak, az "legalább olyan súlyos ügy, mint ha az derülne ki, hogy valódiak", mert az egész brit hadsereg iraki tevékenységének megítélését sodorja veszélybe. Blair közölte, hogy az ügyet a Királyi Katonai Rendőrség vizsgálja, és a vizsgálati eredményt a kormány kész a parlamentben megvitatni.
Korábban az alsóház védelmi bizottságának elnöke, Bruce George azt mondta: javasolni fogja a bizottságnak Piers Morgan főszerkesztő beidézését és meghallgatását arról, miképp jutott a képekhez, és meggyőződött-e azok valódiságáról.
A brit sajtóban folyamatosak azok a találgatások, amelyek szerint a Daily Mirror jól megszervezett átverés áldozata lett, amibe Morgan valószínűleg belebukik. A Mirror egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy a képek valódiak, bár a szerdai The Independentnek a lapnál név nélkül idézett források azt mondták, hogy a fotókat közlésük előtt nem ellenőriztették szakértőkkel.
A képek egy nappal azután kerültek nyilvánosságra, hogy egy amerikai tv-társaság iraki foglyokat kínzó amerikai katonákról közölt felvételeket, rendkívüli felzúdulást váltva ki világszerte. (MTI)