A 34 éves Inoue Josihiro első fokon életfogytiglani börtönbüntetést kapott. A férfi egyike volt azoknak a szektatagoknak, akiket a szarin ideggázzal 1995-ben Tokióban elkövetett terrorakció közvetlen végrehajtásával vádoltak. A merényletben 12-en haltak meg és több ezren szenvedtek súlyos gázmérgezést, köztük sokan maradandó károsodást.
Inouét a szekta vezetőjének, Aszahara Sokónak közeli munkatársának tartották. Ő az Aum Sinrikjo 13. tagja, akit a legsúlyosabb büntetéssel sújtottak. A szervezet guruját februárban ítélték kötél általi halálra.
Aszahara az akciót az általa hirdetett "Armageddon", a Bibliában megjövendölt végső csata kezdetének szánta, amelyben prédikációi szerint csak az ő hívei maradnának életben.
A szektának a 90-es években saját adatai szerint legalább 10 ezer híve volt Japánban és 30 ezer Oroszországban. A merénylet után azonban a hatóságok szétverték az Aum Sinrikjót, tagjai közül sokakat rendőri megfigyelés alá vettek. Azóta a szervezet nevét is megváltoztatta: jelenleg Aleph néven működik és 6500 tagot mondhat magáénak. (MTI)