Szaúdi túszejtő akció: 22 halott

Utolsó frissítés:

A szaúd-arábiai Hobarban szombaton kezdődött túszdráma vasárnap véget ért. A négy támadó közül három elmenekült.

A hivatalos rijádi bejelentés szerint nyolc indiai, három-három szaúdi és Fülöp-szigeteki, két Srí Lanka-i, valamint egy-egy amerikai, brit, olasz, svéd, dél-afrikai, egyiptomi állampolgár van a támadás külföldi áldozatai között. A túszejtő akciót négy fegyveres hajtotta végre, közülük három elmenekült a helyszínről, ők még mindig szökésben vannak.



A negyedik terroristát elfogták, ő az al-Kaida terrorszervezet egyik ismert alakja – hangsúlyozta a belügyminisztériumi közlemény, amely szerint a többi terrorista – köztük egy sebesült – a túszokat emberi pajzsként használva elhagyta a helyszínt.



A négy terrorista akciója szombaton kora reggel kezdődött és nem egészen 25 órával később, a szaúdi biztonsági erők támadásával ért véget. A támadás kezdete után egy eddig ismeretlen, "az al-Kaida arab-félszigeti hálózata" elnevezésű szervezet jelentkezett egy szélsőséges iszlamista honlapon azzal, hogy az ő fegyveresei léptek akcióba a szaúdi városban.



A fegyveresek előbb két olajcég irodaépületét támadták meg, majd betörtek az Oasis nevű lakóparkba, ahol több tucat külföldit, többségében nyugati olajcégek alkalmazásában álló embereket ejtettek túszul. A túszejtést megelőző lövöldözésben vesztette életét az áldozatok többsége. A túszok kiszabadítását követően közülük néhányan elmondták: kilenc foglyul ejtett társuk szökni próbált, velük a terroristák úgy végeztek, hogy elvágták a torkukat.