"Vertek és közben hangosan szidták a magyar anyámat, azt tanácsolták, hogy pucoljak el innen, semmi keresnivalóm nincs itt. Barátom látván, hogy mi történik, azt is, hogy túlerővel állunk szemben és nem bírunk semmit tenni, egy kicsit távolabb szaladt és szerbül, magyarul segítségért kiabált" - számol be az esetről a magyar gimnazista, aki komoly sérüléseket szenvedett az ütlegelésben. Szabolcsot szülei orvoshoz vitték, aki hivatalból értesítette a rendőrséget.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) helyi szervezete is értesült a dologról, s azon van, hogy ez az eset is nyilvánosságra kerüljön és a tetteseket minél előbb megtalálja a rendőrség.
Az eset egy héttel azután történt, hogy az észak-bánáti Törökkanizsán (Novi Knezevac) egy hétvégi mulatság súlyos utcai tömegverekedéssé fajult, amelynek magyar fiatalok voltak az áldozatai. A Magyar Szó szerint több mint tíz nappal a történtek után is várat magára a hivatalos közlemény, miközben azokat érik újabb verbális támadások, akik szenvedő alanyai voltak az esetnek. (MTI)