Ioan Rus el akarja oszlatni a kolozsvári választópolgárok azzal kapcsolatos aggályait, hogy később akkor is visszatérhet Bukarestbe, ha Kolozsvár polgármesterévé választják. Lemondása egyértelmű üzenet Kolozsvár lakosainak: itthon akar maradni - írja a kolozsvári Szabadság.
A belügyminiszter lemondásával egyúttal ellenfelének, Emil Bocnak az egyik érvét kívánta megsemmisíteni. Így a nemzeti liberálisok és demokraták (NLP-DP) választási szövetség polgármesterjelöltje nem panaszkodhat arra, hogy Rus polgármesterjelölt és a választások lebonyolításáért felelős belügyminiszter is egyben.
Boc vetélytára lemondásának valódi okait Románia európai integrációs folyamatának akadozásában látja. Hozzátette: a volt belügyminiszter a felelős a közigazgatási reform befulladása és a korrupció elleni küzdelem csődje miatt.
Adrian Nãstase, román kormányfő eddig még nem nyilatkozott belügyminisztere lemondásáról.