A közlemény taglalja azokat a kihallgatási módszereket is, amelyeket a rabokkal szemben alkalmazhatnak. Eddig ez az egyetlen elnöki direktíva a foglyokkal való bánásmódról – mondta Alberto Gonzales, a Fehér Ház jogi szolgálatának vezetője.
A dokumentum egyebek között utal arra az emlékeztetőre, amelyet George Bush amerikai elnök 2002. február 7-én írt alá. Ebben az áll, hogy az afganisztáni tálibokra nem vonatkozik a hatályos genfi konvenció, mert őket nem tekintik hadifoglyoknak, de a dokumentum kiköti: emberségesen kell bánni velük.
Bush megerősítette, hogy az Egyesült Államok nem tartja indokoltnak a kínzásokat, s leszögezte: ő maga sohasem adott parancsot kínzásokra.
Az amerikai kormányzat az iraki Abu Graib börtönben történt súlyos visszaélések, a rabok megaláztatása miatt kialakult viták miatt hozta nyilvánosságra az emlékeztető feljegyzéseket.
Irak esetében az Egyesült Államok úgy döntött, hogy a hadifoglyokkal szembeni bánásmódot szabályozó genfi konvenciókhoz tartja magát - tette hozzá Gonzales. (MTI)