Az afgán kormány ismételt kérésére tizenegy őrizetest szabadon bocsátottak Guantanamóról - mondta Rafiullah Mudzsaddidi, a kabuli elnöki iroda sajtóosztályának illetékese. Az egykori foglyok már meg is érkeztek Afganisztánba. Amerikai közlés szerint tíz afgánt engedtek vissza hazájukba az elnök kérésére.
A szabadlábra helyezettek között van egy törzsi vezető, Naim Kúcsi is, aki magas tisztséget töltött be a tálib rezsim alatt, később pedig a Hamid Karzait amerikai támogatással államfői posztra emelő törzsi nagytanács tagja volt. A többi tíz volt fogoly szimpatizált a tálibokkal, illetve dolgozott nekik.
Korábban már több tucat afgán szabadult Guanatanamóról, azonban ez az első eset, hogy Hamid Karzai kérésére bocsátottak szabadon őrizeteseket. A kabuli elnöki iroda közleménye szerint mindannyian elkötelezettséget mutattak az afganisztáni megbékélés és az újjáépítés iránt, és aktívan hozzá akartak azokhoz járulni.
Karzai egy héttel ezelőtt bocsátotta szabadon a fundamentalista tálib rendszer az erény védelmére és a bűn megelőzésére alakult minisztériumának egykori miniszterhelyettesét, Mavlavi Kalamuddint. (MTI)