Az üzemben lévő Windows 2000 Server szoftver tervezési hibája volt a bűnös, valamint az a technikus, aki nem indította újra a gépet, amikor kellett volna – számol be az esetről a HWSW informatikai lap.
A hiba következtében órákon át szünetelt a rádióösszeköttetés és több száz járatot törölni kellett az Egyesült Államok nyugati részén. A tartalék számítógépes rendszert hiába kapcsolták be, az sem működött. A légiirányítók tehetetlenül nézték, ahogy a gépek egymás felé közelednek, több gépet csak a fedélzeti figyelmeztetés és a pilóták önálló útvonalmódosítása mentett meg az ütközéstől.
A Los Angeles Times információi szerint a Microsoft szoftverének belső órája egy tervezési hiba miatt 49,7 naponta átfordul, lenullázódik, a rendszer ilyenkor alapesetben automatikusan leáll. Ezért a szoftveróriás a rendszer újraindítását javasolta az automatikus leállás előtt. Ez a korlát eddig széleskörűen ismert volt. A tervszerű újraindítást azonban emberi mulasztás miatt nem hajtották végre, ennek köszönhető a szerver és így a kommunkáció hirtelen leállása.