Az 1997-es megállapodásban a fejlett államok kötelezettséget vállaltak, hogy 2008-2012 között az 1990-es szinthez képest 5,2 százalékkal csökkentik az üvegházhatás kialakulásában szerepet játszó hat gázok, főleg a széndioxid kibocsátását. Az USA nélkül csak Oroszország részvételével lehet meg az életbe lépéshez szükséges minimum, azaz 1990-es összkibocsátás 55 százaléka.
Az üvegházgáz-kibocsátás Oroszországban jelenleg 30 százalékkal elmarad az 1990-es szinttől. Így Oroszország nyerhetne az egyezményen, amely szerint a kevésbé szennyező országok eladhatnak a kvótájukból másoknak. Sok orosz szakértő azonban attól tart, hogy a korlátozás néhány év múlva már visszafoghatja a gazdasági növekedést.
Vlagyimir Putyin elnök májusban a ratifikálási folyamat felgyorsítását ígérte, miután az EU zöld utat adott a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való orosz belépésnek, bár még nem foglalt egyértelműen állást a jegyzőkönyv mellett.
A jegyzőkönyv főbírálója, Igor Illarionov Kreml-tanácsadó a csütörtöki kormányülésen "kikényszerített politikai döntésnek" minősítette az egyébként általa is valószínűnek tartott ratifikálást. Jurij Fedotov külügyminiszter-helyettes viszont úgy vélte, hogy a ratifikálálás elvetése nemcsak politikai, hanem gazdasági hátrányokkal járhat. (MTI)