Szabadkán marad a magyar polgármester

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Hivatalos végeredmény szerint Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politikusa, Kucsera Géza megtartotta polgármesteri székét a szerbiai helyhatósági választásokon.

Kasza József, a VMSZ elnöke szerint pártja „szolid és elfogadható” eredményt ért el, ugyanakkor a VMSZ Ada után Magyarkanizsán és Csókán is elveszítette a polgármesteri tisztséget.



A szabadkai választási bizottság hétfőn kora hajnalban jelentette be, hogy Kucsera Géza 114 szavazattal győzte le demokrata párti ellenfelét, Oliver Dulicsot. A rendkívül szoros eredmény miatt mindvégig bizonytalan volt, hogy a VMSZ meg tudja-e tartani a polgármesteri széket Szabadkán, ahol majd másfél évtizede a legnagyobb délvidéki magyar párt jelöltjei vezetik a várost.



Kasza József, a VMSZ elnöke közölte: nagyon fontos, hogy Szabadkán - ha szoros versenyben is - sikerült megőrizni a polgármesteri tisztséget, és Kucsera Géza a következő négy évre is megkapta a mandátumot. Szabadkán "egy kisebbfajta népszavazás volt a magyar és a szláv választók körében", ezért is fontos a győzelem - mondta a pártelnök, aki szerint az is lényeges, hogy a VMSZ megtarthatja a polgármesteri széket Zentán, Topolyán és Kishegyesen.



Adán már az első fordulóban veszített a VMSZ-es polgármesterjelölt, és most a pártnak a többségében magyarok lakta Magyarkanizsán és Csókán is le kell mondani a városvezetésről. Veszített a VMSZ jelöltje Óbecsén is, de itt a pártnak eddig sem volt polgármestere.



A VMSZ elnöke szerint nem lehet messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy eddig hét, s most "csak" négy helyen lesz polgármestere a pártnak, illetve abból, hogy megfogyatkozott önkormányzati képviselőinek a száma. Emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt merőben más választási szabályok és körülmények között zajlottak a választások, a polgármestereket például nem közvetlenül választották meg.



A vajdasági tartományi parlamenti választás második fordulójának eredményei egyelőre nem ismertek, de Kasza becslése szerint a pártnak 10-12 képviselője lesz a képviselőházban.



A szerbiai helyhatósági választás második fordulójában az ellenzéki Demokrata Párt (DS) szerepelt a legjobban: Belgrádon kívül további 23 városban győzött polgármesterjelöltje. Újvidéken és további 18 városban ugyanakkor a Szerb Radikális Párt jeloltje győzött. Figyelemre méltó, hogy a Seselj-párt jelöltjei lesznek polgármesterek több vajdasági városban, beleértve Temerint, Kikindát, Szenttamást és Verbászt.



Meglepően jól szerepelt a másik hágai vádlott, Szlobodan Milosevics vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS), amely a harmadik helyen végezve lekörözte a legnagyobb kormánypártot, a Szerbiai Demokrata Pártot (DSS). Az SPS-nek 19, míg a DSS-nek csak 12 városban lesz polgármestere.

(MTI)