Szilvan Salom, az izraeli külügyminiszter az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi terrorista hálózatot vádolta a Sínai-félszigeten elkövetett merényletekkel.
Az al-Kaida minden országot fenyeget, beleértve azokat az arab országokat, amelyek, a terroristák szerint túlságosan szoros kapcsolatokat tartanak fenn a nyugati világgal és Izraellel. Ez magyarázza a marokkói, az isztambuli és a rijádi merényleteket - mondta Szilvan Salom. A terrorizmus elleni harc világméretekben folyik, még messze vagyunk a győzelemtől, mert szervezetek és nem államok ellen harcolunk - tette hozzá.
Az áldozatok nagyobb része izraeli, a többiek nemzetisége mégnem ismert - mondata Jair Naveh tábornok, az izraeli polgári védelem egyik vezetője. A brit külügyminisztérium két brit állampolgárságú halálos áldozatról számolt be közleményében. Az egyik tel-avivi orosz diplomata pedig nyolc orosz sérültről tud, közülük kettőt kórházban ápolnak.
A tábai Hilton szálló halljába behatolt egy robbanószerkezetet rejtő kamion, amely ezután felrobbant, és tíz emeletet roncsolt szét. Az egyiptomi vörös-tengeri fürdőhely két éttermében történt merényletnek eddig két halottja van.
A 122 sebesült közül hétnek súlyos az állapota. A terrortámadás-sorozatnak az eddigi ismeretek szerint 26 halálos áldozata van, 24-en a tábai Hiltonban, ketten az éttermekben lelték halálukat.