Van mitől tartania a szudáni kormánynak, a helyi sajtó szerint az ellenzéki iszlám Népi Kongresszus (NK) nevű szervezet puccsot tervezett Omar al-Basír elnök kormánya ellen. A kartúmi vezetés szerint a puccsisták – akik közül többen a szudáni titkosszolgálat egykori munkatársai voltak – azt tervezték, hogy elfoglalják az állami televíziót és rádiót, meggyilkolnak néhány vezető politikust, majd átveszik a hatalmat. A szervezkedők többségét letartóztatták, de vezérüket, az egykoron mezőgazdasági miniszterként tevékenykedő Hadzs Adam Juszefet nem sikerült elkapni.
Egy kormányközeli forrás szerint az NK mögött a Szudánban néhány éve „hivatalosan már nem kívánatos” al-Kaida áll, amely szervezet a pakisztáni és afganisztáni bázisait elveszítve új hátországot keres magának. A terrorszervezet tagjai otthonosan mozognak errefelé: Oszama bin Laden a kilencvenes években hosszú ideig a kartúmi kormány vendégszeretetét élvezte, Szudán északi részén pedig több al-Kaida kiképzőtábor is működött. Az ellenállás aktivitását jelzi, hogy nemrég fegyverekkel telepakolt hajót kapcsoltak le a szaúdi hatóságok Szaúd-Arábia partjaihoz közel; a fegyvercsempészek Szudánba igyekeztek szállítmányukkal.
„A szaúdiakat nem érdekli Darfúr”
Egy másik, egészen más célt szolgáló szállítmány viszont a héten sikeresen megérkezett Kartúmba. A Bolek Zoltán vezette Magyar Iszlám Közösség (MIK) 21 millió forint értékben küldött hepatitisz vírus elleni oltóanyagokat a polgárháború sújtotta Darfúr régió lakosainak. A magyarok segélyakcióját többek között az Egyesült Államok egyik legjelentősebb muszlim szervezete, a Bush-adminisztrációval is jó kapcsolatokat ápoló American Islamic Relief Agency finanszírozta. A MIK elnöke szaúdi muszlim szervezetektől is próbált pénzt szerezni a projektre, sikertelenül. A szaúdiakat nem érdekli Darfúr sorsa – vonja le a következtetést Bolek, aki hétfőn viszi tovább a segélyt a nyugat-szudáni térségbe.
A kartúmi adminisztráció most együttműködőnek bizonyul, legalábbis a MIK segélyakcióját illetően. Bolek munkáját könnyíti az is, hogy befolyásos szudáni barátai vannak, akik annak idején még magyar egyetemekre jártak. Jelenleg magas pozíciókat töltenek be, ki államigazgatási, ki oktatási területen, ki az üzleti életben. Egyikük, az 53 éves Oszmán a külügyminisztériumban igazgató, korábban csádi nagykövet volt. A nála jóval fiatalabb, a kilencvenes években még a debreceni egyetemen tanult Huszein egy muszlim segélyszervezetet menedzsel, amelynek Darfúrban is vannak kórházai.
Kartúmban számos olyan muszlim segélyszervezet működik, amely gyógyszereket és élelmiszereket szállít Darfúrba, az egyik ilyen alapítvány elnöke maga a first lady. Azt a miniszteri tisztségviselők sem tagadják, hogy a nyugat-szudáni térségben humanitárius katasztrófa van, de népirtásról hallani sem akarnak. Állítják, az ottani törzsek egymás közötti háborújáról van szó csupán. A szudáni humanitárius ügynökségeket tömörítő tanács vezetője szerint a nyugati média dezinformál Darfúrral kapcsolatban. Olyan, hogy dzsandzsavíd milícia nem létezik, mondja, a dzsandzsavídok azok „sima rablók, tolvajok, banditák”, nem egy szervezett, Kartúmból irányított „hadsereg”. Egyben meggyőződéssel hangoztatja, hogy a Darfúrból a szomszédos Csádba menekülő falusiak egész egyszerűen hazudnak a nemzetközi segélyszervezeteknek, amikor a dzsandzsavídok állítólagos faluégetéseiről mesélnek. Ők maguk gyújtják fel falvaikat, támogatják a lázadókat, a kormányunkat akarják kellemetlen helyzetbe hozni, instabilizálni a régiót – fejtegeti a feltehetőleg „állami véleményt”.
„Az al-Kaidát már kirúgták”
A polgárháborúról, éhínségről és Oszama bin Laden hivatalos „kiűzetéséig” terrorexportjáról hírhedt Szudánban turistával nem, de a nyugati civilizációtól megcsömörlött nyugat-európaival volt szerencsém találkozni az egyik belvárosi piacon. A harmincas éveiben járó, szőkésbarna hajú, hosszú szakállat növesztett Alief muszlim vallású. A berlini férfi másfél éve él Kartúmban, ismeri már a dörgést. Kartúmban nősült, szintén muszlim feleségétől már gyermekei is vannak. Találkozásunkkor éppen fülbevalókat árult feleségével. „Nincs alkohol, ádhán (imára hívás – a szerk.) és sáríjá (iszlám törvénykezés – a szerk.) van” – indokolja, miért döntött a kelet-afrikai ország mellett. Tíz éve tért át az iszlámra, egy marokkói kiruccanás alkalmával. Finoman, de határozottan győzköd, hogy legyek muszlim. Ha nem térek az igaz útra, akkor csak keresztény nőt találok magamnak – mutat rá az előttem álló „nehézségekre”, majd látva, hogy nem sikerült rögtönzött térítése, racionálisabb érvekkel áll elő. Eszerint a muszlim nők jók, mert nem néznek más férfire, nem létezik számukra más férfi, csak a férjük. Aztán szóba kerül a politika is, de a német férfi érezhetően kerüli a témát. Az al-Kaidát már kirúgták ebből az országból – zárja rövidre a dolgot.
Nyilván tartanak tőlük
A Szudánba látogató külföldiek szinte csak levegőt vehetnek rukszá, azaz engedély nélkül. Érkezéskor kötelesek regisztrálni magukat a rendőrségen, ha pedig fényképezni is szeretnének, ahhoz fényképes igazolványt kell szerezniük. Korábban még ahhoz is külön engedély kellett, hogy ha el akarták hagyni a fővárost. Az engedélyekre a lassan dolgozó bürokrácia miatt napokat kell várni, ráadásul még engedéllyel sem lehet bármit lefotózni, és arra sincs garancia, hogy vidéken a rendőr képes lesz elolvasni a nagy nehézség árán beszerzett papírokat.
Ha hidakat, kormányzati épületeket és egyéb, érzékenynek minősített objektumot örökít meg egy külföldi, akkor még szerencsésnek mondhatja magát, ha csak a fényképezőgépét veszik el a hatóságok. Az utak jelentős része az esős időszak alatt járhatatlan, az állami vasúthálózatot – noha egykoron Afrika egyik legjobbjának számított – a polgárháború alaposan leamortizálta. Múzeumokat felesleges is keresni, noha anno volt nemzeti és néprajzi múzeum is, mára már bezárták őket.
A szudáni elnök ugyan még ma is szónokol az országban tevékenykedő „felforgató ügynökökről”, „hazug amerikaiakról”, a Szudánnal igencsak rossz viszonyban álló, „Izrael támogatta Eritreáról”, vitathatatlan, hogy a rezsim most sokkal kevésbé nyugatellenes, mint 1999 előtt. Bár akkor is Omar al-Basír volt Szudán vezetője, az országot valójában a rendszer fő ideológusaként számon tartott Haszan al-Turábi irányította. Öt évvel ezelőtt Turábi összerúgta a port Basírral, hatalmi harcukból pedig az utóbbi került ki győztesen, Turábit börtönbe zárták. Az új kormánypolitikának is köszönhető, hogy 2001 végétől némiképp stabilizálódott a gazdaság, nőttek a külföldi beruházások. Kartúmban az olasz építési cégek a legaktívabbak, de ők sem olaszokat, hanem afrikaiakat alkalmaznak. Két évvel ezelőtt az elnök a dél-szudáni lázadóvezérrel, John Garanggal is megállapodott abban, hogy 2008-ban referendumot írnak ki a déli országrész függetlenségé válásának kérdésében, de ezt az egyezményt még korai lenne készpénznek venni, az ország déli része ugyanis még mindig életveszélyes, akárcsak Darfúr.
Egy kormányközeli forrás szerint az NK mögött a Szudánban néhány éve „hivatalosan már nem kívánatos” al-Kaida áll, amely szervezet a pakisztáni és afganisztáni bázisait elveszítve új hátországot keres magának. A terrorszervezet tagjai otthonosan mozognak errefelé: Oszama bin Laden a kilencvenes években hosszú ideig a kartúmi kormány vendégszeretetét élvezte, Szudán északi részén pedig több al-Kaida kiképzőtábor is működött. Az ellenállás aktivitását jelzi, hogy nemrég fegyverekkel telepakolt hajót kapcsoltak le a szaúdi hatóságok Szaúd-Arábia partjaihoz közel; a fegyvercsempészek Szudánba igyekeztek szállítmányukkal.
„A szaúdiakat nem érdekli Darfúr”
Egy másik, egészen más célt szolgáló szállítmány viszont a héten sikeresen megérkezett Kartúmba. A Bolek Zoltán vezette Magyar Iszlám Közösség (MIK) 21 millió forint értékben küldött hepatitisz vírus elleni oltóanyagokat a polgárháború sújtotta Darfúr régió lakosainak. A magyarok segélyakcióját többek között az Egyesült Államok egyik legjelentősebb muszlim szervezete, a Bush-adminisztrációval is jó kapcsolatokat ápoló American Islamic Relief Agency finanszírozta. A MIK elnöke szaúdi muszlim szervezetektől is próbált pénzt szerezni a projektre, sikertelenül. A szaúdiakat nem érdekli Darfúr sorsa – vonja le a következtetést Bolek, aki hétfőn viszi tovább a segélyt a nyugat-szudáni térségbe.
A kartúmi adminisztráció most együttműködőnek bizonyul, legalábbis a MIK segélyakcióját illetően. Bolek munkáját könnyíti az is, hogy befolyásos szudáni barátai vannak, akik annak idején még magyar egyetemekre jártak. Jelenleg magas pozíciókat töltenek be, ki államigazgatási, ki oktatási területen, ki az üzleti életben. Egyikük, az 53 éves Oszmán a külügyminisztériumban igazgató, korábban csádi nagykövet volt. A nála jóval fiatalabb, a kilencvenes években még a debreceni egyetemen tanult Huszein egy muszlim segélyszervezetet menedzsel, amelynek Darfúrban is vannak kórházai.
Kartúmban számos olyan muszlim segélyszervezet működik, amely gyógyszereket és élelmiszereket szállít Darfúrba, az egyik ilyen alapítvány elnöke maga a first lady. Azt a miniszteri tisztségviselők sem tagadják, hogy a nyugat-szudáni térségben humanitárius katasztrófa van, de népirtásról hallani sem akarnak. Állítják, az ottani törzsek egymás közötti háborújáról van szó csupán. A szudáni humanitárius ügynökségeket tömörítő tanács vezetője szerint a nyugati média dezinformál Darfúrral kapcsolatban. Olyan, hogy dzsandzsavíd milícia nem létezik, mondja, a dzsandzsavídok azok „sima rablók, tolvajok, banditák”, nem egy szervezett, Kartúmból irányított „hadsereg”. Egyben meggyőződéssel hangoztatja, hogy a Darfúrból a szomszédos Csádba menekülő falusiak egész egyszerűen hazudnak a nemzetközi segélyszervezeteknek, amikor a dzsandzsavídok állítólagos faluégetéseiről mesélnek. Ők maguk gyújtják fel falvaikat, támogatják a lázadókat, a kormányunkat akarják kellemetlen helyzetbe hozni, instabilizálni a régiót – fejtegeti a feltehetőleg „állami véleményt”.
„Az al-Kaidát már kirúgták”
A polgárháborúról, éhínségről és Oszama bin Laden hivatalos „kiűzetéséig” terrorexportjáról hírhedt Szudánban turistával nem, de a nyugati civilizációtól megcsömörlött nyugat-európaival volt szerencsém találkozni az egyik belvárosi piacon. A harmincas éveiben járó, szőkésbarna hajú, hosszú szakállat növesztett Alief muszlim vallású. A berlini férfi másfél éve él Kartúmban, ismeri már a dörgést. Kartúmban nősült, szintén muszlim feleségétől már gyermekei is vannak. Találkozásunkkor éppen fülbevalókat árult feleségével. „Nincs alkohol, ádhán (imára hívás – a szerk.) és sáríjá (iszlám törvénykezés – a szerk.) van” – indokolja, miért döntött a kelet-afrikai ország mellett. Tíz éve tért át az iszlámra, egy marokkói kiruccanás alkalmával. Finoman, de határozottan győzköd, hogy legyek muszlim. Ha nem térek az igaz útra, akkor csak keresztény nőt találok magamnak – mutat rá az előttem álló „nehézségekre”, majd látva, hogy nem sikerült rögtönzött térítése, racionálisabb érvekkel áll elő. Eszerint a muszlim nők jók, mert nem néznek más férfire, nem létezik számukra más férfi, csak a férjük. Aztán szóba kerül a politika is, de a német férfi érezhetően kerüli a témát. Az al-Kaidát már kirúgták ebből az országból – zárja rövidre a dolgot.
Nyilván tartanak tőlük
A Szudánba látogató külföldiek szinte csak levegőt vehetnek rukszá, azaz engedély nélkül. Érkezéskor kötelesek regisztrálni magukat a rendőrségen, ha pedig fényképezni is szeretnének, ahhoz fényképes igazolványt kell szerezniük. Korábban még ahhoz is külön engedély kellett, hogy ha el akarták hagyni a fővárost. Az engedélyekre a lassan dolgozó bürokrácia miatt napokat kell várni, ráadásul még engedéllyel sem lehet bármit lefotózni, és arra sincs garancia, hogy vidéken a rendőr képes lesz elolvasni a nagy nehézség árán beszerzett papírokat.
Ha hidakat, kormányzati épületeket és egyéb, érzékenynek minősített objektumot örökít meg egy külföldi, akkor még szerencsésnek mondhatja magát, ha csak a fényképezőgépét veszik el a hatóságok. Az utak jelentős része az esős időszak alatt járhatatlan, az állami vasúthálózatot – noha egykoron Afrika egyik legjobbjának számított – a polgárháború alaposan leamortizálta. Múzeumokat felesleges is keresni, noha anno volt nemzeti és néprajzi múzeum is, mára már bezárták őket.
A szudáni elnök ugyan még ma is szónokol az országban tevékenykedő „felforgató ügynökökről”, „hazug amerikaiakról”, a Szudánnal igencsak rossz viszonyban álló, „Izrael támogatta Eritreáról”, vitathatatlan, hogy a rezsim most sokkal kevésbé nyugatellenes, mint 1999 előtt. Bár akkor is Omar al-Basír volt Szudán vezetője, az országot valójában a rendszer fő ideológusaként számon tartott Haszan al-Turábi irányította. Öt évvel ezelőtt Turábi összerúgta a port Basírral, hatalmi harcukból pedig az utóbbi került ki győztesen, Turábit börtönbe zárták. Az új kormánypolitikának is köszönhető, hogy 2001 végétől némiképp stabilizálódott a gazdaság, nőttek a külföldi beruházások. Kartúmban az olasz építési cégek a legaktívabbak, de ők sem olaszokat, hanem afrikaiakat alkalmaznak. Két évvel ezelőtt az elnök a dél-szudáni lázadóvezérrel, John Garanggal is megállapodott abban, hogy 2008-ban referendumot írnak ki a déli országrész függetlenségé válásának kérdésében, de ezt az egyezményt még korai lenne készpénznek venni, az ország déli része ugyanis még mindig életveszélyes, akárcsak Darfúr.