Szerdai lapértesülések szerint a kedden Túrócszentmártonba, a Matica Slovenská nevű intézménybe látogató államfő terhelően nyilatkozott a MKP-ról és annak alelnökéről, Csáky Pálról. A SME című liberális szlovák napilap idézi Gaparovicot: "Nem tetszik nekem, hogy a kormány egyik alelnöke három órával a kormányülés után már Budapesten számol be az ülésen elhangzottakról, de hát erről mi magunk tehetünk, amiért beválasztottuk őket a kormányba."
A szlovák államfő egyszersmind "példaként" is állította a hazafias intézmény elé a szlovákiai magyarok pártját, mert hogy az - tudomása szerint - olyan lobbicsoportot hozott létre, amely az Egyesült Államok 26 szenátorának támogatását élvezi.
A bírálat idején Londonban tartózkodó Csáky nem reagált az elnök szavaira, de szóvivője, Martin Urmanic a lappal közölte: a miniszterelnök-helyettes nem tudja, mire utalt az államfő, mindenesetre helyénvalóbb lenne, ha a szóban forgó kérdést közvetlenül vele beszélné meg, és nem a sajtón keresztül üzengetne az ilyen "meg nem erősített információról".
A lap megkérdezte Bugár Bélát, az MKP elnökét, a parlament alelnökét is, aki szerint az államfő "a Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) és nem a köztársaság elnökéhez illő módon vádaskodott". Emlékeztetett rá: jómaga is gyakran utazik Budapestre vagy Prágába, de ez még nem jelenti azt, hogy a birtokában levő információkat ott illetéktelen személyekkel osztaná meg.
"Ha az elnök úr azt gondolja, hogy a dolgok így működnek és az MKP képviselőjének ilyen vádakat olvas a fejére, akkor mi védekezni fogunk"- hangsúlyozta Bugár, aki szerint az államfő aligha tudja bizonyítani állításait. Hozzátette: "Márpedig ha ez így folytatódik - aminek nem örülnék -, akkor nem csak a sajtóban, hanem más módon is fellépünk majd ellene." (MTI)