Kiderült, hogy az eltűnésük híre félreértés volt, s keresésüket semmi sem indokolta. Az történt, hogy a Szlovák Paradicsom (Slovensky Raj) nevű természetvédelmi terület egyik kis üdülőtelepének lakói egy magyar rendszámú, utasok nélkül parkoló gépkocsira lettek figyelmesek, s mert ezt furcsának találták, értesítették a rendőrséget.
A rendőrség a hegyimentőkhöz fordult, akik hajnalig keresték az "eltűnteket" a számításba vehető ösvényeken, mígnem kedden délelőtt véletlenül összefutottak velük. Mint kiderült, a magyar turisták egy településen éjszakáztak, és sejtelmük sem volt róla, hogy keresik őket, hiszen erre sem ok nem volt.
A történet csattanója, hogy kiderült: az eltűntnek hitt magyar túrázók nem ketten, hanem hárman voltak. (MTI)