November 4-én a Puskás Ferenc-stadionban a találkozó második percében több ezren emelték magasba a kampány hivatalos poszterét, amelyen Fradi-játékosok, többek között Sowunmi Thomas és Marek Penksa is szerepeltek a jelszó mellett: "Hallgattassuk el a rasszizmust!"
Az uefa.com anyagában ez a kép szolgál illusztrációként, s a cikk szerzője megszólaltatta Ruud Gullitot, a rotterdamiak színesbőrű vezetőedzőjét is. A korábbi kiváló játékos elmondta, hogy futballistaként őt is érték attrocitások. Kiemelte: példaértékű az FTC akciója, s ezt más kluboknak is követniük kellene.
A zöld-fehérek vezetőedzője, László Csaba az európai szövetség honlapjának annyit mondott, boldogan állt a kezdeményezés mellé. Hozzátette: Németországban - ott élt és dolgozott közel két évtizeden át - már megoldották ezt a problémát, az ottani stadionokban nincs jelen a rasszizmus.
A "Hallgattassuk el a rasszizmust!" elnevezésű kampányt október 20-án a ferencvárosi labdarúgócsapat és a klub kommunikációs irodája indította el. (MTI)