Lahoréban, a munkába induló munkásasszonyok buszsofőrje naponta nadrágja zippzárának lehúzásával üdvözli utasait. Iszlámabadban egy Saira nevű egyetemi diák elmondta, professzoruk szórakozottan a lányok hátát simogatja, kezüket fogdossa és félreérthetetlen pillantásokat vet feléjük. Az ország egyik leginkább hagyományőrző megyéjében egy asszony rájött arra, hogy férje fiuk feleségét molesztálja. „Amikor szóvá tettem, kidobott a házból" - panaszolja.
A szexuális zaklatásnál is súlyosabb cselekmények mindennaposak Pakisztánban. Csak az év első 8 hónapjában 175 nő, köztük 24 kiskorú esett csoportos nemi erőszak áldozatául, és rajtuk kívül 225 nőt erőszakoltak meg, köztük 38 kiskorút. Tavaly 40 nőt nyilvános helyen meztelenre vetkőztettek – megszokott büntetés azokkal a nőkkel szemben, akik "szégyent hoztak" a közösségre.
Pakisztánban a szexuális zaklatás általános jelenség, ám a problémát mindeddig a társadalom, illetve a politikusok szőnyeg alá söpörték. Maguk a kárvallottak is hallgatnak sérelmeikről, inkább csendben tűrnek. Attól tartanak, ha kiderül milyen szégyen esett becsületükön, a társadalom kiközösíti őket.
Most azonban megjelent a színen a Karacsiban megalakult emberjogi és jogi tanácsokat adó szervezet. A benne tömörülő jogászok igyekeznek felvilágosítani a szexuális zaklatások áldozatait jogaikról, és arról, milyen orvoslást kereshetnek elszenvedett sérelmeikre. Egyelőre az árral szemben úsznak, de remélik, előbb-utóbb megtörik a csendet, és a kiszolgáltatott nők végre sarkukra állnak. (BBC)