Albánia felszámolja több évtizedes vegyifegyvereit

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Albánia az Egyesült Államok 18,3 millió dolláros támogatásával 2007-ig semmisíti meg az Enver Hodzsa, egykori kommunista diktátor idejéből származó vegyi fegyvereit - jelentette be Pandeli Majko védelmi miniszter.

Albánia 2003-ban jelentette be, hogy 16 tonna, kínai gyártmányú vegyifegyver-hatóanyag van a birtokában. Illetékesek szerint tárgyalások folytak Washingtonnal arról, hogyan akadályozzák meg, hogy ezek a fegyverek illetéktelenek kezére jussanak, illetve hogyan semmisítsék meg őket.

Albánia a tervek szerint jövőre tesz szert egy különleges égetőműre, amelynek segítségével megkezdhetik a készletek megsemmisítését. A vegyi fegyvereket Enver Hodzsa egykori kommunista diktátor rendszere vásárolta a hetvenes években Kínától. 

Claesen D. Wyckoff, az amerikai védelmi minisztérium magas rangú illetékese bejelentette, hogy rövidesen meglátogatja a Tirana közelében lévő létesítményt, ahol a vegyi fegyvereket - mustárgázt és egyéb vegyi anyagokat - tárolják. 
   
Amerikai illetékesek korábbi közlése szerint több mint egy évtizeden át a vegyi anyagokat csak kezdetlegesen őrizték. Tiranai illetékesek viszont, akik eddig csak a The Washington Post riporterének engedték meg, hogy a helyszínre látogasson, ragaszkodnak hozzá, hogy a hatóanyagokat "úgy őrizték, mint az
államkincstárt".