Anyasági per indult a cunamit túlélő kisgyermekért

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Anyasági per indult szerdán egy Srí Lanka-i bíróságon egy cunami-túlélő kisgyermek ügyében, miután csodás életben maradását követően kilenc nő jelentkezett a hatóságoknál a "81-es gyermek" anyjaként.

A hároméves kisfiú azért kapta a fenti jelzőt, mivel ő volt a 81. sérült, akit a december 26-i szökőár pusztítása után a kalmunai kórházba szállítottak. Kilenc órával a tragédia bekövetkezte után találtak rá a mentőalakulatok törmelékek és emberi tetemek között.

A gyermek azóta felépült, és már kikerült az egészségügyi intézményből, ám végső elhelyezésének jogi akadálya van, mivel kilenc nő jelentkezett érte a kórházban anyjaként.

A szerdai bírósági eljárás azt követően indult, hogy a kilenc jelentkező közül az egyik jogi útra terelte a vitát. Az ügy bíróság elé került, és a bíró vélhetően DNS-vizsgálatot fog elrendeni a megnyugtató megoldás érdekében.

A felperes és férje motoron érkezett a szerdai meghallgatásra, előtte pedig egy hindu templomban imádkoztak fiuk visszanyeréséért. Mint mondták, ha a taláros testület nem nekik ítéli oda a gyermeket, mindketten öngyilkosságot követnek el. A bíróság  január 12-től a jogerős ítéletig átmenetileg rájuk bízta a gyermek gondozását. 

A "81-es gyermek" esete precedens értékű lehet Srí Lankán, hiszen a cunami - amellett, hogy 12 ezer gyerek életét követelte - sok gyermeket fosztott meg családjától, kitéve őket az örökbefogadási eljárások és esetleg a mostanihoz hasonló viták viszontagságainak.