Traian Basescu, román államfő szerint a kormány akkor is képes folytatni munkáját, amikor a pártok a választási kampánnyal foglalatoskodnak. "A választókat nem azért kellene újra az urnákhoz hívni, mert a belpolitikai helyzet netán nem stabil, sőt jelen pillanatban nagyon is szilárd a kormányzati helyzet"-fejtette ki Basescu.
A román államfő szerint az előrehozott választásokra azért van szükség, hogy a kormány gyorsan teljesíteni tudja vállalt kötelezettségeit. Basescu ugyanis nem rejtette véka alá elégedetlenségét amiatt, hogy a koalíciós pártok közötti egyezkedés az államtitkári és egyéb kormányzati posztok elosztásáról túlságosan elhúzódik, a kormány sok időt veszít ezzel.
A koalíció gerincét alkotó liberális-demokrata pártszövetség (D.A.) azért kénytelen alkudozásokba bocsátkozni, mert a koalícióban "más pártok is" helyet foglalnak. Bár az államfő nem nevezte meg e pártokat, korábbi hasonló nyilatkozataiban kifejtette, hogy a Román Humanista Párttal (PUR) van gondja. Basescu akkor azzal érvelt, hogy a szerinte "erkölcstelen" és köpönyegforgató PUR bevonása a Calin Popescu Tariceanu vezette kormánykoalícióba "erkölcstelen megoldást" jelentett.
Az előrehozott választások segítenék Tariceanu miniszterelnököt a hatékonyabb
kormányzásban, ám egy ilyen lépésre viszont mindenképpen csak a kormányfővel való egyeztetés után szánná el magát - tette hozzá Basescu. A koalíció részét alkotó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői mindenesetre korábban többször leszögezték, hogy az ország stabilitása szempontjából egyetlen politikai erőnek sem érdeke ma előrehozott választásokat tartani.