Az ellenszavazatokat valószínűleg nagyrészt a szocialista frakcióból adták le a képviselők; szerintük ugyanis az összeállítók figyelmen kívül hagyták az ő szempontjaikat.
A 2005-ös politikai stratégia kiemelten foglalkozik a lisszaboni folyamat félidős értékelésével, mely szerintük lehetőséget biztosít arra, hogy részletesen áttekintsék a 2005 és 2010 közötti időszak közösségi politikáit.
A Bizottság újra átvizsgálná a göteborgi Európai Tanács által elindított fenntartható fejlődési stratégiát, a 2006 utáni időszakra új szociális napirendet fogadna el, és szeretné megszilárdítani Európában a szabadság, a biztonság és az igazságosság érvényesülését.
A 2005-ös feladatok közül kiemelkedik Románia és Bulgária csatlakozásának előkészítése, az előcsatlakozási folyamat folytatása Törökországgal, illetve ennek esetleges megkezdése Horvátországgal.
Legfontosabb célok között említették még az európai gazdaság versenyképességének javítását, Európa kohéziójának biztosítását; az európai polgárok életszínvonalának emelését, az EU jobb, „polgárközelibb” működését, valamint azt, hogy Európa erősebb és hatékonyabb tényezőként vegyen részt a biztonságosabb világ megteremtésében.