Túszul ejtettek egy polgármestert Görögországban

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szerencsés kimenetelű túszdráma színhelye volt kedden egy északnyugat-görögországi település, ahol egy kézigránáttal és pisztollyal felfegyverkezett, elbocsátott önkormányzati dolgozó foglyul ejtette a polgármestert és kilenc munkatársát.


Szemtanúk elmondása szerint a 46 éves férfi, akit a közszolgálati rádió az önkormányzat egyik volt gépkocsivezetőjeként azonosított, berontott a Prézeva város közelében fekvő település polgármesteri hivatalába, s öt lövést adott le a levegőbe, majd elbarikádozta magát az épületben. A túszejtés a görög fővárostól 440 kilométernyire északnyugatra fekvő Theszprotiko faluban történt.
   
A rádió beszámolója szerint a fegyveres nem sokkal később elengedte hat túszát, a többi fogoly szabadon engedéséért azonban 6000 eurót követelt, mert állítása szerint egykori munkáltatója, az önkormányzat pontosan ekkora összeggel tartozik neki már több mint egy éve. Jóllehet a pénz kifizetését a polgármester azonnal megígérte, követelése nyomatékosítására többször is a levegőbe lőtt.
   
A görög televízió szerint a túszejtő kábítószer hatása alatt állt, és gyakorlatilag beszámíthatatlan állapotban volt. Miután a rendőrség körülzárta az épületet, a fegyveres összes túszát elengedte, és megadta magát. A túszdrámában senki sem sérült meg.