A jelenleg futó Kultúra 2000 program egy polgárra vetített összege évente 7 cent. A Kultúra 2007 program tevezett, és hét évre elosztott összege 408 millió euró, ami nagyjából 13 cent volna polgáronként, évente. A program 2013-ig szól majd és keretösszegéről még idén megszületik a döntés.
A független, nemzetekhez nem kötődő Európai Kulturális Alapítvány (ECF) és a nemzetközi kulturális szervezeteket tömörítő Művészetek és Kulturális Örökség Európai Fóruma (EFAH) álltak a kampány mögé, amely azt célozza, hogy az EU fejenként, évente 70 centre emelje fel a Kultúra 2007 nívű programjának költségvetését. Ez évi 315 millió eurót jelentene. Az indítványt az Európai Parlament elé terjesztik.
A kampány március 15-én startolt és része egy webes aláírásgyűjtő akció is az ECF Eurocult nevű oldalán. Az akciót aláírásával támogatta Günther Grass német Nobel-díjas író, Pedro Almodóval spanyol filmrendező és Richard von Weizsäcker volt német elnök. EU-parlamenti képviselők is támogatják a kampányt, köztük Daniel Cohn-Bendit, a zöldpárti képviselőcsoport, Hans-Gert Poettering, a néppárti képviselőcsoport és Martin Schulz, a szocialista képviselőcsoport vezetője is.