Stanislav Gross személye február elején került az érdeklődés középpontjába, amikor az egyik cseh napilap bírálatára válaszolva a kormányfő nem tudta egészen hitelesen megmagyarázni, honnan volt 1999-ben majdnem ötmillió koronája egy prágai luxuslakásra.
"Nagyon zavar minket, hogy a kormányfő nem tudja megmagyarázni vagyoni helyzetét. Nem a szociáldemokráciával, nem a koalícióval, hanem Stanislav Grosszal van bajunk" - mondta újságíróknak Filip Humplík, az akció egyik szervezője. Az általa vezetett reklámügynökség nyilvánosan felajánlotta, hogy az akcióhoz kedvezményes áron - háromezer koronáért, azaz 24 ezer forintért - bárki bekapcsolódhat. Az akció iránt állítólag nagy az érdeklődés, s már nyomják a plakátok újabb tucatjait.
A cseh kormányfő népszerűsége lakásbotránya, illetve felesége zavaros vállalkozásai miatt márciusban egy felmérés szerint rövid idő alatt a mélypontra zuhant. Stanislav Grosst jelenleg a megkérdezettek csupán 18 százaléka támogatná, ami 29 százalékponttal kevesebb, mint januárban, a botrány kirobbanása előtt. A 35 éves kormányfő a rendszerváltás óta egészen tavaly nyárig a cseh politikusok népszerűségi listájának az élén tanyázott mintegy 80 százalékos támogatottsággal.