"Csehország jó erőben van, s az esetleges politikai bizonytalanság kedvezőtlen hatással lehetne a helyzetre" - jelentette ki Gross a pártkongresszus utáni sajtóértekezleten a dél-morvaországi Brnoban.
A 35 éves kormányfő hetek óta éles bírálatoknak van kitéve zavaros családi pénzügyei miatt. A középső koalíciós partner, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt, ezért Gross távozását, vagy pedig előre hozott választást követel. Miroslav Kalousek pártelnök a kongresszuson azt mondta, hogy pártja véleménye nem változott Gross megválasztása után sem, de a jövőbeni konkrét lépésről várhatóan a kereszténydemokraták országos közgyűlése fog dönteni. A kormányfő már a kongresszus előestéjén nyilvánosságra hozta, hogy felesége eladta vállalkozásait, s ő pedig banki hitelt vett fel, hogy rendezze lakása vételárát.
Gross, aki a szociáldemokrata pártban a reformszárny vezére, úgy véli: nem lesz pártszakadás azután sem, hogy a kongresszuson a balszárny hívei nem kerültek be az új vezetésbe és platformot kívánnak alapítani. Zdenek Skromach, a balszárny vezére, s Gross riválisa, úgy nyilatkozott, hogy a kormány élvezi az ő hívei bizalmát is, s egy esetleges bizalmi szavazáskor a parlamentben semmiképpen sem fognak ellene szavazni.
"Pártmandátumomat erősnek tartom, hiszen már az első fordulóban megválasztottak" - hangsúlyozta Gross, aki a küldöttek 53 százalékának támogatásával került az elnöki székbe.
Egy kérdésre válaszolva leszögezte, hogy nem kíván változásokat eszközölni a kormányban, s szeretné, ha Zdenek Skromach kormányfőhelyettes, munkaügyi és népjóléti miniszter is maradna. "Jó munkát végzett. Szükségünk van rá" - állította Gross. Skromach, miután nem került be a pártvezetésbe, jelezte: egy héten belül dönt arról, hogy ne mondjon-e le a miniszteri tisztségéről is.
Václav Klaus államfő szóvivője útján tudatta: a szociáldemokrata pártkongresszus eredményére nem kíván reagálni. Megvárja, hogyan fog erre reagálni a koalíció, s ő csak azután fog esetleg lépni, illetve foglal állást.