Róma a pápa temetésére készül

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe az olasz fővárosban A vatikáni bazilikában a hívők és zarándokok várhatóan hétfőn 17 órától vehetnek végső búcsút három napon át a hét végén elhunyt II. János Páltól.

II. János Pál (1920-2005)
Közel hatezer rendőrt és katonát mozgósítottak az olasz kormány "kilenc napos terve" keretében, akiknek feladata, hogy gondoskodjanak a Vatikán és a főváros lakóinak és vendégeinek, a temetési gyászszertartásra érkező csaknem kétszáz külföldi állam- és kormányfőnek és a jelentősebb nemzetközi szervezetek vezetőinek biztonságáról.

Emellett az olasz média hétfői jelentései szerint immár jóval kétmillió fölöttire becsülik a Rómába ezekben a napokban érkezők számát, egyes vélemények szerint akár a négymillió főt is elérheti az elhunyt pápától személyesen búcsúzni kívánók száma.

Rómában rendkívüli szálláshelyeket, továbbá metróállomások közelében átmeneti parkolókat alakítottak ki, hogy mérsékeljék az amúgy is jelentős közlekedési nehézségeket, s a nem szervezetten érkezőket a tömegközlekedés, a metró és a vasút, illetve a buszok és a villamosok sűrített járatainak használatára ösztökéljék. A tömegeket a már felállított kordonok terelik majd a Vatikánhoz vezető sugárútra, s onnan a bazilikához.

A temetési gyászszertartás napján - amelyről a bíborosok döntenek hétfőn - külön biztonsági óvintézkedéseket tesznek, s ekkor már több mint tízezer rendőr, csendőr és katona mozgósítása várható majd a római hatóságok segítésére.