Ezt Jacques Rogge, a NOB elnöke jelentette be a szervezet végrehajtó bizottságának berlini ülésén.
A jó hír mellett a belga sportdiplomata egy rosszal is szolgált a szakszövetségeknek: továbbra is bizonytalan, hogy a NOB milyen irányban alakítja majd át, illetve átalakítja-e egyáltalán a nyári játékok programját. A módosításról a tervek szerint a július eleji, szingapúri kongresszuson születik döntés.
"Csak annyit tudok garantálni, hogy minden sportág sportszerű elbírálásban részesül. Erős szövetségeink vannak, és az erős szövetségeknek nincs mitől tartaniuk" - mondta Rogge.
A kisebb sportágakat irányító szervezeteknél elsősorban amiatt aggódnak, hogy a NOB-elnök szándékai szerint egyesével szavaznak majd a létükről. A terv az, hogy amely sportág 50 százalékosnál kisebb támogatottságot kap, az elveszti helyét az olimpiai műsorban, s a megüresedett pozíció(k)ra a pályázók közül - golf, rögbi, fallabda, karate, görkorcsolya - kerül(nek) ki a beugró(k). Rogge erre vonatkozó javaslatát még el kell fogadnia a végrehajtó bizottságnak.
Az elnök megerősítette: abban nem lesz változás, hogy a nyári ötkarikás programot továbbra is 28 sportág, 300 versenyszám, a mezőnyt pedig 10 500 sportoló alkotja.